Zilahy Lajos: Ararát (könyvismertetés)

Zilahy Lajos, a két háború közötti magyar irodalom egyik legnyugtalanabb szelleme, hivatalos ellenzék-jellegű fenegyereke, életével és munkáival a harmadik út egyik legjellegzetesebb képviselője, a hírek szerint „disszidált”: végleg Amerikában telepedik le és nem kíván többé visszatérni Magyarországra. Kivonulását a sajtópolémiák mennydörgése és görögtüze kísérte s a magyar államhoz, a magyar nyelvhez intézett hűségfogadalmak véget nem érő özöne után itt maradt ez a regény, mintegy búcsúzóul ahhoz az országhoz, amely – mint egyik hírforrás tudni véli – nem adta meg Zilahy Lajosnak az íráshoz, az alkotáshoz szükséges szabadságot. A munka a karácsonyi könyvpiac átütő sikere lett és azóta is kitűnő üzlet maradt a kiadó számára. A sajtó é a kritika szinte egyhangú támadássorozata a regény ellen, szintén nagymértékben hozzájárult az olvasók érdeklődésének az ébrentartásához.

A regény két figyelemre méltó része az elő- és az utószó. Az előszóban az írói öntudattól duzzadó Zilahyt halljuk, a Kitűnőek Iskolájának a harcosát, a magyar színház, film, irodalom és általában az egész magyar élet minden problémájának csalhatatlan tudóját, aki ironikusan mondja, de halálosan komolyan gondolja, hogy az Ararát valóban a magyar irodalom monumentális alkotása, a két háború évtizedeinek egyedül hiteles korképe lesz. Találunk itt utalást a német elnyomásra, az ostromra, a magyar újjászületésre: szóval Zilahy – az üzletember-író régi gyakorlatához híven – kísérletet tesz minden jónak, időszerűnek a csokorba kötésére, a közönség igényeinek a kielégítésére. Közönség alatt természetesen mindig az „úri magyar középosztály” értendő, amely Zilahy munkáiban a Süt a naptól és a Két fogolytól  kezdve a Halálos tavaszon keresztül a Fatornyokig – hogy csak néhány jellegzetes állomását említsük ennek a változatos pályának – mindig pontosan tálalva kapta a mag hazafias-keresztény, mondén, illetve szolidan németellenes gerjedelmeinek a kielégítését.

Zilahy soha nem volt útmutató – a centenárium évében ijedten döbbenünk rá, hogy Petőfi is „csak” magyar költő és író volt, akár Zilahy, aki igazi kurzusíróként a mindenkori korszellemet szolgálta ki. Áruló írástudó, aki tehetségével és írói tekintélyével hűtlen lett nemzetéhez, nyelvéhez, sőt még kenyéradóihoz is, hisz az Ararátban azokon is rúgott, akiknek lényegében karrierjét köszönte. Talán éppen ez a körülmény okozta azonban a regény nagy sikerét: a benne szereplő réteg a munkát kulcsregényként olvasva, önmagát keresi a szereplők között. És még az is, hogy Zilahy – minden forradalmiaskodása ellenére – soha nem volt jókaiasabb, kispolgáribb író, mint éppen az Ararátban.

Az utószó már utal erre, az íróban is derengő felismerésre, hogy valami nincs egész rendben a regény körül. Zilahy ugyanis egész egyszerűen kijelenti, hogy regénye utolsó korrektúráit nem látta és így – ki nem mondja, de érezhető, hogy – nem vállal felelősséget a munkáért.

Ez a – magyar viszonyok között szokatlan – befejezés mentesít bennünket az alól, hogy az elő- és utószó között lévő párszáz oldallal az irodalmi kritika hangján foglalkozzunk. A tárgyilagosság kedvéért mondjuk meg azonban, hogy a regény – elvonatkoztatva a fenti megjegyzésekre okot adó körülményektől – szórakoztató és lebilincselő olvasmány. Felvonul előttünk az ellenforradalom „krémje”, bepillantást nyerünk az arisztokrácia magánéletébe, a dalmát tengerpartra kísérjük hőseinket, s úgy mellesleg megismerkedünk egy kissé az ellenállási mozgalommal. Találkozunk a parasztsággal is, amint ökörsütés közben megbékül a nagybirtokrendszerrel és természetesen – óh, Jókai – megjelenik a színen egy grófkisasszony is, aki otthagyja kőszívű apját és leszáll a földreformért küzdő értelmiségi dolgozó ágyába. az ágy különben nagy szerepet játszik a regényben: papok, úszómesterek, gróf- és írónők, vámtisztek és olasz hercegek, számtantanárok és parasztlányok, „sőt” Ferenc József is szexuális – gyakran homoszexuális – problémáikkal küszködve jelennek meg a színen. Ha mai papírviszonyaink megengedik, ám jelenjenek meg pornográf regények – a magunk részéről csak az ellen kívánunk tiltakozni, hogy Zilahynak ez a regénye úgy csempésződjék be a magyar irodalomba, mint a két világháború évtizedeinek hű korképe.

Mindenesetre érdeklődéssel várjuk a magyar kiadással állítólag egyidejűleg megjelent angol kiadást, amely előreláthatólag érdekes összehasonlításokra ad alkalmat.

LONTAY LÁSZLÓ

(Athenaeum)

Forrás: Tiszatáj II. évf. 4. sz. 1948. április