A fény kigyúl. A tó befagy
S az omló part alatt,
Sár és iszap, nehéz kövek
És elkábult halak.
Merev halak, halott csigák,
Egy-egy alvó kígyó,
Apró jegek a víz színén
S köröskörül a hó.
A fény kigyúl. Kis lámpa csak.
Tegnap lehullt a nap.
Ma minden fejfa szép fehér,
Ők világítanak.
Máskor szótlan a sírgödör,
De ma beszélni tud;
Hogy odalent mi lesz veled,
Elmondja a halott.
Tömnéd füled, de hallani,
Amit sok holt beszélt.
Hajad megőszül reggelig,
Őrjítő lesz a szél.
Mert szél jön, sírontúli szél,
Sírból fúvó vihar;
Élőket és a holtakat,
Mindenkit megkavar,
A sok halott ajtódra jön,
Önti őket az őt,
Hívónak vélik hangodat,
Zörgetik a kaput.
A kertben nagyanyám tipeg,
Minket hív szüntelen.
Int s karja csont. Felé futok,
De lehunyom szemem.
Forrás: Tiszatáj I. évf.
6-7. szám 1947. aug.-szept.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése