Ránk gyújtották ezt az éjszakát,
Mohó tüzek kapdosnak alád,
Aki gyújtott, most jeleket bámul
Szemeidből és az éjszakából.
Ég az arcod, cserepes a szád,
Mohó tüzek kapdosnak alád –
Még ne mozdulj, mert kigyúlhat minde
Összeérő, sóvár öleinkben.
Kint az égen nyüzsgő, tünde had,
Mind szalad, de össze nem tapad,
Csak rohannak és egymásra hullnak,
Hullanának, de közben kimúlnak.
Nászt keres e rég-volt égi had –
Élünk még, meg ne tagadd magad.
Másnak nem, nékem mindig hiányzol,
Ha kihullasz forró éjszakámból.
Forrás: Tiszatáj I. évf.
6-7. szám 1947. aug.-szept.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése