Csak baljós szelek parancsa
kárhoztat mozdulatra.
Ki ejtett el barátom?
mint légy a pókfonálon
ájultan lengsz befonva,
szelekben ringatózva.
ha lángjain lángodban lobognának,
tán elhinnéd, mily közel az éj,
mely tagjainkat eggyé oldja,
ágyunkra ülne a hold-karéj
s tej-opál fénye kezemben látná
csont-szipka-színű,
üveg-sápadt kezed
s nem kérdenéd többé
átkozódva, sírva:
mikor s mi lett veled?
Nem áhíthatod a már meglévőt!
Áhítsd tűzzel a mondhatatlant!
Jég-sárga, hideg-kék rezdülések
fonják be fölöttünk a paplant.
S éjszakánk, ha közönnyel hallgat,
tekintsd: feltűnt ma is az égi pompa
s mint újszülött a nyíló fényre,
függeszd szemed a csillagokra.
Erdők, házak, kusza dombok között,
felhők mögül felkél s tűnik a hold ma
így húnysz, újulsz te is, de hírnöke vagy
annak, kit hirdet a pompa,
kelj fel és légy szabad.
Forrás: Tiszatáj II.
évf. 4. sz. 1948. április
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése