Költő, tudod-e teendőd?
és mégsincs egyetlen szavad?
Ne hadd, hogy fojtson fájdalom,
öntsd forró dalba önmagad,
adj, mai dalt, adj mai éneket,
s mi énekeljük a dalt veled.
Tudom teendőm, ó nagyon tudom,
s ha elrabolják a szót torkomon:
ordas leszek, s ordítok én;
üvöltöm, vad farkas-dalom.
S a dalt négykézláb, hegyek tetején,
barlang falára kaparom én!
Mozirje-csúcsán, e forró napon,
teli torokkal üvöltöm dalom.
Blegas és Krim is visszhangozza majd,
ha eldalolom az igazi dalt.
Szelekre bízom, s a fenyveseken át,
egyik bejárja véle a Pohorát.
Erdő dalolj, forrjatok hegyek,
ordítsunk zúgó dalt s szabad
lész végre kelj fel régi rab;
s te is, akit már száz évek temetnek:
elrabolt jogod nehogy elfeledd, -
áthúzzuk együtt ezt a nagy telet.
Tavasz lesz, zúgó, fiatal tavasz,
s hajnalt köszönt a tavaszi nap.
Nagyot ordít majd a farkas-csoport,
s csattogó foggal a vadászokra csap!
Siess. A Száva, s a Dráva vezet –
fogat fogért, fejért fejet!
Ford: Gál László
Forrás: Tiszatáj II.
évf. 4. sz. 1948. április
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése