A
cím sokatmondó, hangulatot keltő. Egyedüllétet, nagy magányosságot, fekete
drapériák alatt kanyargó végtelen utakat lát maga előtt az olvasó, ahol egyedül
halad egy ember, néha megáll útja két vége közt és nem is sejti, hogy mikor
lesz mindennek vége. Az éjszakában néha felvillan egy szerelem rakétája, egy
barátság szelíd mécsese, a szeretet világító lámpája, hogy azután ismét sokkal
egyedülibben, sokkal nagyobb sötétségben folytassa útját az ismeretlen felé. S
körülbelül ezzel elmondottuk a regény tartalmát is. David Bright, az
aszkétaéletű, tiszta szívű fiatal férfi, aki még nem ismeri a szerelem
gyötrelmeit, megismerkedik Karis-val, a táncosnővel, akinek már múltja van, nem
is egészen az ő hibájából. Ezt a múltat, amit éppen David sógora alapozott meg,
ügyesen, mondhatnám szívfájdítóan takargatja Karis, aki számára törött bokája
miatt megszűnnek a színpad, a siker ragyogó lehetőségei és kétségbeesetten
kapaszkodik ebbe a tiszta, melegszívű, nagyszerű emberbe, aki mindenkiben a jót
látja, illetve akarja látni és javítani szeretne a félresiklott életű
embereken. De, mert a múltból magával hozta még apró hazudozásait, amikkel
tartóssá akarta tenni tiszta kapcsolatukat, ezeken a hazudozásokon csúszott el
éppen és lett tragédia a sorsuk. David, aki felfogásával mindig egyedül való
volt, s akit kicsit mindenki hóbortosnak tartott, mert megvallotta mindig azt,
amit érzett: megtorpant a bűn előtt, nem tudott megbocsátani a leánynak, aki őt
becsapta – pedig épp szerelmük érdekében tette ezt Karis. Így David ismét
egyedül maradt, reménytelen, céltalan egyedüliségben, amit csodálatosan később
a lány halála oldott fel, mert attól kezdve Karis élőbbé vált számára, mint
életében volt. Nemsokára David is követte: ő is elérkezett útja végéhez.
Megbízható
könyv, lélektanilag megalapozott, részleteiben is kidolgozott írás. A fordítás
dr. Baráth Anni jó munkája.
BARITZ KÁROLYNÉ
(Bárd.)
Forrás: Tiszatáj II.
évf. 4. sz. 1948. április
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése