Hogyan
kanyarodott el a beethoveni zenétől a fiatal, tehetséges zeneakadémista a
jazzig, hogyan kényszerítette az élet a másik partjára. Pálmay Gyulát, a
nagyszerű zongoristát, a klasszikus zene imádóját, ezt mondja el a könyv
néhány száz lapon keresztül. Közben megismerkedik a zeneakadémisták életével,
vágyaival, a húszas és harmincas évek kegyetlen, riasztó pénztelenségével, amikor
minden valamirevaló művészember külföldön tudott csak magának egzisztenciát
teremteni. A kevésbé tehetségesek, vagy megalkuvók, csak a tánczenével
érvényesültek. Igen sok, nagy reményekre jogosult fiatal magyar zenész-trió
vagy duó járta akkoriban a világot és váltotta fel művészetét aprópénzre. Az
itthon maradottak küzdöttek a szegénységgel, garasoskodtak és a művészet iránti
rajongás lassan meghalt bennük is. A zeneakadémia pedig egyre ontotta a
növendékeket. Ez húzódik meg az események mögött, mint szomorú háttér, mint
fenyegető valóság és már szinte nem is fontos a sok apró esemény, kis
magányügyek, egyéni tragédiák. Sajnos, semmi jót nem mondhatunk a továbbiakban
e regényről. A mai időkben, amikor kiadóinknak alaposan meg kell gondolni, hogy
milyen olvasmányokat adjanak haladó értelmiségünk és az egész magyar
olvasótábor kezébe, szinte érthetetlen, hogy ez az írói kvalitást szinte
teljesen nélkülöző könyv megjelenhetett. Vagy csupán a téma zavarosan-újszerű
volta a döntő? Akkor viszont ne beszéljünk irodalomról.
ŐSZI ZOLTÁN
(Athenaeum)
Forrás: Tiszatáj II.
évf. 4. sz. 1948. április
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése