- Fodor Józsefnek
–
Az útra nézel és sötét szemedből
a búcsúzó kilép –
évek fasora zúg, a szél veled jön,
emelkedik az ég,
mint buborék: most mindjárt szertepattan,
egyetlen fény a roppant alkonyatban,
te vagy már a vidék
és te vagy aki futna – merre futnál? –
hol léped át magad?
Fönn könnyed s pilládon felhője úszkál:
száll, száll a boltozat…
- És ég és föld és alkonyat – te voltál? –
a tettes reszket így…
vagy némaságod’ nincs szó, hogy kimondd már?
az út is búcsúzik…
és nincs kitől – minden, minden magad vagy…
(a pillanat robajlón rádszakad:
nem ástad mélyre, hát kihány a sorsod,
mint föld a csontokat.)
Forrás: Tiszatáj II.
évf. 4. sz. 1948. április
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése