Petróleum
kevés volt, cukor szintén. Minden csekélységért hosszú sorban kellett állni a
községi jegyosztó előtt. De Bikásdombok lakói azelőtt sem fogyasztottak sok
petróleumot, hanem mécsest égettek. Újságolvasással kevesen rontották a
szemüket, a hírek pedig tábori levelezőlapokon érkeztek, vagy a vasárnapi
prédikációkban a templomban és a rendőr hirdetményeiben a hársfa alatt, de
leginkább és legterjedelmesebben szóbeli közlés útján, vagy egyszerűen a
levegőből.
Cukor
helyett jó volt a méz is, mint valamikor a régi időben. Egyébként senki sem
tartott annyira igényt édességre és kalácsra, csak kenyér legyen, ha pedig hús
is került, mindenki meg volt elégedve lelkében.
Pénz
azonban sok volt. Nem sokat ért ugyan, a hatosok vasból voltak, a koronák és forintok
pedig hitvány piszkos papírból, de ez a pénz mintha csak a szegény ember
számára termett volna, nem szégyellte magát a legócskább bugyellárisban sem.
Minden, amit a házban és a gazdaságban meg lehetett fogni, minden elkelt. A
jószág ára egyre szebb lett és az évek is elég termékenyek voltak, megkönyörült
mégis a jó Isten és a szív minden bánat és gond ellenére vidámabb és valahogy
kitartóbb lett.
Megérezték
ezt az asszonyok is. Vesződtek és szenvedtek, mint addig soha: egyedül háltak,
egyedül szántottak és vetettek, egyedül küszködtek a gyerekekkel és más
bajokkal. Az egyikre az ipa rontott rá, míg a napa a nyelvével csipkedte,
némelyiket rossz útra térített a csendőr vagy a finánc, a sok idétlen rokkant
és öreg ember között az egyetlen valamire való férfiak.
De
az asszonyok is megerősödtek. Nekibátorkodtak. Nemcsak hogy szántani, kapálni
és vetni kellett nekik, hanem a vásárra is eljárhattak és hajthatták a pár
ökrüket. Itt belekerültek a világba, a kereskedelembe, és az ő tenyerük is
égett a kemény alkudozástól és parolázástól.
De
a pénzzel teli erszény is nem a férfiak zsebébe, hanem az asszonyok ölébe
került.
Még
áldomást is ittak, a vásárt bőven megöntözték borral. Élvezték a szabadságot.
Némelyiknek úgy fölvirradt, hogy még soha.
Így
történt, hogy három részeg, bolondos, vihogó menyecske, amint a vásárról haza
tartott, Bikás tető közepén torkaszakadtából nótára gyújtott:
Hej háború, néked,
Adja a jó Isten,
Sose legyen véged!...
Ekkora
arcátlanságon nemcsak a főtisztelendő plébános úr háborodott föl, hanem a
jegyző is, bár hájjal körülnőtt szíve mélyén csendben és titokban hasonló vágy
pislákolt. (Mert az udvarában sohasem volt annyi pulyka, annyi malac, a házban
pedig annyi bor és pálinka! Mindez édes ellenszolgáltatás és ajándék a fölmentő
javaslatok és más szolgálatok fejében.)
Mit
lehetett tenni, mint a zabolátlan, bűnös asszonyokat bezárni a községi dutyiba,
hogy lehűljenek?!...
Végtére
is, ha annyi asszonynép közül ebbe a háromba belebújt az ördög,nem olyan nagy
baj.
De
mégis sok ájtatos szem fordult az ég felé; ez a világ végét, vagy a háború
végét jelenti?... Sok keresztény lélek jobbjával is, baljával is keresztet
vetett, a tisztelendő úrnak pedig gyönyörű témája volt három kesergő
prédikációra. A tömjénfüstben zümmögtek a miatyánkok, mint a dongók, - „a
háború gyors és szerencsés befejezéséért”.
A
szerencsétől és a szerencsés befejezésről már nemigen lehetett beszélni. Ezt
inkább csak a rend és szokás kedvéért tették. Egyébként mindenfélét suttogtak
és a csendőrök bátorsága és szigora is jóval abbahagyott.
Az
urak türelmetlenül várták az újságokat, míg a nép ezekben a viharos időkben is
keveset használta az újságokat (kivéve cigarettasodrásra), viszont minden koma,
ha alkalma nyílt, jól hegyezte a fülét, hogy nem tudna-e elkapni valami érdekes
és fontos újságot: mikor és hogyan fejeződik be a háború és mi lesz azután.
Mert az urak bizonyára mindent jól tudnak, csak magukban tartják. De
természetesen minden titkot föl lehet fedezni!...
Így
az őszi alkonyaton Blazsincsics Jakab elsétált Klasznics Jurához, Jankó
nagyapjához.
Nagy
újságot vitt, de nem sietett, mert neki sohasem volt sietős dolga. Akár a
templomba ment, akár a vásárra, sőt, amikor a frontról tért haza, lépése mindig
egyformán kimért, ünnepélyes és majdnem fenséges volt. Mintha a bisztricei
búcsúsok előtt vinné a zászlót.
Ugyanilyen
volt a beszéde is. Minden szavát kereken és zengőn ejtette, s ezek a válogatott
és bölcs szavak úgy szálltak ajkáról, mint az evangélium a szószékről. A szeme
nyugodt, de éles volt, hozzászokott, hogy mindent hidegen, izgalom nélkül
szemléljen és ítéljen meg. A bajusza őszes, a jobb büszkén kipödörve (mert
Jakab, nem tudni miért, csak ezt simogatta), míg a bal szomorúan elhagyatott,
elhanyagolt és torzonborz maradt.
Elsétált
tehát ez a Blazsincsics Jakab szomszédjához és szegről-végre rokonához,
Jurához. Nem sokkal azelőtt ért haza Nagyfészekből, ahol a bíróságon volt
dolga, és itt, Juránál volt az első állomása, hogy kitalálja és megvitassa
azokat az újságokat, amelyeket fölszedett.
-
Jó estét, apám! – mondta Jakab vastag basszus hangján.
-
Adjon Isten, adjon Isten! – felelte az öreg Jura egy kicsi érdesen.
Nem
volt jókedve, de nem is volt minek örülnie. Stefa fia Szerbiában volt
valamelyik munkásosztagnál, legidősebb unokája valahol Galíciában kószált, a
középső pedig Tirolban ijesztgette a taljánokat. Ezenkívül az öreg ballábát
hevesen szaggatta a reuma, a keresztcsontját pedig fáradtság, valamiféle
nehézség lepte meg, mint hűvös köd a rétet.
Ezt
a tudálékos Jakabot nem is szerette, bár az semmivel sem bántotta meg. De
haragudott az öreg, hogy Jakab a fölmentő javaslatra kihúzta magát a katonaság
alól, az ő szegény gyerekei pedig három világtáj felé verekednek. De utóvégre
is, mit ér a mérgelődés: - mindenki a maga dolgát nézi, de ha valakinek nincs
szerencséje, az már más.
Hellyel
kínálta Jakabot egy gerendán a ház előtt, ő maga pedig leült a magas
faküszöbre, amelyet az évek és a bocskorok kikoptattak. A házból előkerült Róza
néni guzsallyal a kezében. Kitekintett egy kicsit a menye is, de rögtön el is
tűnt, míg Jankó csendesen odasomfordált és félig elbújt, mert félt, hogy az
öreg elküldi valahová, csak hogy ne legyen itt.
-
Megint szaggatja a ballábamat! – nyögött fel Jura.
-
Talán időváltozás lesz – tette hozzá Róza elgondolkozva.
Jakab
csak a foga között sercintett és aztán figyelmen kívül hagyva Jura reumáját,
fontoskodva és titokzatosan kérdezte:
-
Hallották, hogy mit beszélnek és az újságok mit írnak?
-
Hogy hallottuk volna!? – sóhajtotta Jura saját semmiségében való mély meggyőződéssel.
– Hanem te a bíróságon voltál, te tudhatod!
-
Nagy dolgokat beszélnek! – folytatta Jakab. – Az újságokban az áll, hogy a
bolgár cár átadta a kardját!
Jura
bozontos szemöldöke alól tágra nyílt szemmel nézett Jakabra. Elcsodálkozott
Róza néni is, bár nem volt világos előtte, hogy melyik oldalra tartozik ez a
szerencsétlen cár és ártatlanul megkérdezte:
-
Jószántából adta át, vagy muszájból?
-
Jószántából senki sem adja át a kardot, néném! – oktatta ki ünnepélyesen
Blazsincsics Jakab. – Ilyenkor arról van szó, vagy – kardot, vagy – fejet…
Most
már Jura is összeszedte magát. Ingatta ősz fejét és sötét szemeit Jakabra
irányította.
-
Azt mondod, a bolgár cár!... Hiszen az mintha a mi császárunk szövetségese
volna…
-
Magától értetődik – erősítette – Jakab.
-
Akkor, bizony Isten, a mienknek is rosszul áll a szénája! – következtetett
hidegvérrel Jura. – Akkor az ő trónusa is inog!...
Róza
nénit ez a kijelentés úgy látszik szíven találta.
-
Ej, szegény Ferenc császárnak, mit kellett megérnie öreg napjaira!!... Szegény
öreg, még csiszárság nélkül maradhat!
-
Bolond vagy te asszony! – jött méregbe most Jura. – Mit beszélsz olyat, amit
nem értesz! Hiszen Ferenc József még tavasz tavasszal meghalt!
-
Igen, igen, igen, most már emlékszem! Látod, hogy meggyöngült az eszem! Mindent
elfelejtek! – emlékezett most hirtelen
Róza néni, és aztán mentegetőzésképpen sóhajtva tette hozzá: - Nemigen törődöm
a császárral, csak az én gyerekeim jöjjenek meg élve és egészségesen! Csak azt
érjem meg!
Valamennyien
gondolatokba merülten hallgattak el. Jakab lassan sodorta a cigarettáját, az
öreg Jura meg eregette a füstöt és vékonyakat köpött a sárga porba.
-
Hát akkor a szerb, akármilyen kicsi is, mégis csak győzne!... Ki gondolta volna
négy év előtt?!
-
Bizony úgy van! – csatlakozott Jurához Jakab is. – Csak úgy gondolom, hogy nem
tudna az angol és a francia nélkül!
-
Meg Amerika is segített neki! – tette hozzá az öreg Jura.
Mit
akar, még a talján is vele van! Sokat nem ér, de mégis számít – folytatta a
magyarázgatást Jakab. – Az a mondás, hogy azok oldalán van majdnem az egész
világ, és ezen csak a német meg a török császárságban se rend, se fegyelem
nincsen. Kevés a haszon az ilyen barátból!
-
Való igaz!
Újra
elhallgattak egy kis időre és Jura egy kicsit füstölt, egy kicsit köpködött és
sokat gondolkodott.
-
Hallod Jakab, te írástudó ember vagy, néha újságot is olvasol, és most
Nagyfészekben voltál, hát te meg tudnád nekem mondani, hová vezet ez?... Mi
lesz belőlünk? Mire jutunk mi, mármint mi horvátok? Vajon rátestálnak bennünket
a svábra, a taljánra vagy a szerbre?
-
Bátyám, ezt én nem tudnám pontosan megmondani – jelentette ki Blazsincsics
Jakab elgondolkozva. – A taljáné és a svábé úgy gondolom, nem leszünk, de a
szerb felől nem vagyok bizonyos. Csak nagyban beszélik, hogy szabadság lesz.
Hogy az úri földeket fölosztják, és hogy eljön a falusi ember, a paraszt
igazsága.
-
Brajkovics Ferenc, aki Oroszországból szökött meg, azt beszéli, hogy ott már
idáig el is jutottak. Hogy az oroszok az uraikat elverték, hogy a cárt
megölték, és az urak vagyonát felosztották…
-
Nehéz dolgok ezek! – vonta le a következtetést bölcsen és óvatosan Jakab. –
Csak egy bizonyos, a vége felé járunk! Talán aztán a szabadság is eljön… Én így
gondolom és ezt magának nyíltan meg is mondom.
Félig
elbújva, a sarokból hallgatózott és éppen eleget hallott a kis Jankó. Ő is
kérdezett volna egyet-mást, de félt, hogy ráförmed a nagyapja, így inkább
eltitkolta és jól hegyezte mindkét fülét.
Bár
aznap agyondolgozta magát és éppen eleget vesződött, bár az idegei egyébként
olyan egészségesek, mint a fiatal tölgyfa gyökerei), fáradtak voltak, ezen az
éjszakán Jankó mégis sokáig nem tudott elaludni. Talán azért is, mert akkor
este, úgy látszik, először hallotta a nagy és gyönyörű szót: „szabadság”.
Forrás: Tiszatáj II.
évf. 4. sz. 1948. április
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése