Halotti csönd, magasztos nyugalom
Lebeg e barna halmokon,
S olly szellemhangon sirdogál
a zengő sirvirágokon
A lágy fuvalmu szél.
Amott a gyászoló füz ágain
Sirdalt keserg a csattogány
S mikint ha búdalát megértené
A csöndbe szenderült magány
Utána nyögdicsél.
Kisded kereszt előtt imádkozik
Amott törölve könnyeit
Egy gyászalak, kinek e domb alá
Temette szebb reményeit
A végzet angyala.
És még is ő imádkozik! s miért?
Mit kér, vagy mit remélhet ott,
Hol visszasirhatatlanúl a sir
Rideg ölébe áratott
Mi tőle elhala.
Igen imádkozik, s remélve kér,
Mert túl a siri éjszakán
Mosolygva kél, vigasztalólag int
Az alkonyatlan bájkorány
Öröklő bibora.
Remél tehát viszontalálkozást
A boldogabb vidékeken,
Ha majd lefutva vándorutjait
E csöndölelte téreken
Temetve lesz pora.
Forrás: Őrangyal Pest, 1844.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése