Vörös sikoly a csöndes zöld között:
- a vörös szekfűk égnek: szekfűláng, -
s felettük lángol vérpirosan szánk
mint vörös ívek ég és föld között.
Ó vér, ó élet áldott folyama!
és jelképe, te, szájunk vonala!
ó vér, ó láng, ó szekfű, vérvörös,
sikoltsál most, mert a sorsunk közös:
lobbanni, húnyni, mint az ős parázs
s a végtelen közt zúgni,mint darázs
(ó, érezted-e, borzong a virág
a néma éjben s remegnek a fák)
a darázs zúg, mint földi gályarab
míg fehér fogunk villogva harap
a drága testbe, - zúg bennünk a vér
s a szemünk mindent, mindent megígér.
A szemünk jó, a szemünk tiszta kő,
halálig egy és örök szent erő…
- Ki fonta vállamra a két kezed?
és lehet, jaj, hogy egyszer leveszed?
- A virág borzong, remegnek a fák,
s vörös sikoly a hét szekfűvirág…
Forrás: Tiszatáj II.
évf. 4. sz. 1948. április
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése