Jegenyék tőrként állnak az égben,
Mint a csend szívében a sikoly,
Tarajos föllegek sötét vére
A kukoricaföldre lassan kifoly.
Bordákon citerázik a jó szél,
Háborút idéz messzi moraj,
Ijedt kocsma tágult szeme bámul,
S árva sírokon táncol a cigánykacaj.
Száll a hársak édes, illatos mérge,
Tudom, szeretni kéne nagyon,
És a gyűlölet piros riadóját
Verdesi körmeivel az ablakon.
Állj meg Tisza, te alattomos folyó.
Állj meg vér az érben, gyilkos szó a szájban.
Átkozd meg ember az édesanyádat,
Ki hóhér lettél vadállattá váltan.
Forrás: Tiszatáj I. évf.
6-7. szám 1947. aug.-szept.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése