Kiállott Rákóczi
A munkácsi sáncra,
Reá támaszkodék
Pántos pallosára.
Reá támaszkodék
Pántos pallosára –
Reá rivalkodék
Az rézdobosára:
"Dobosom, dobosom,
Udvari dobosom!
Most néked megmondom:
Ne azt verd, hogy: mars, mars!...
De azt verd, hogy: rajta!
Ördög nyúzza anyádat –
Ne úgy verjed dobodat!
Ne úgy verjed, mint eddig:
Isten tudja, hogy lesz, mint?
Hanem úgy verd: Rajta!
Rajta, rajta, rajta!
Úgy verd: a föld rengjen,
Ég is visszazengjen,
A ki él, meghallja, – .
Sőt azt is, ki halva
Fekszik, felriassza:
Rajta, rajta, rajta!
Én híres vezérim:
Bottyánom, Bercsényim,
Pekrym, Bezerédim,
Kik vagytok vitézim:
Rajta, rajta, rajta -
Utolsó nagy harcra!"
Halálos nehéz köd
Mindent búsan béföd;
Jobb is, ha nem látja:
Mert csak szive fájna –
Tán meg is szakadna…
Dobos már dobolhat,
Rákóczi unszolhat:
Rajta, rajta, rajta!...
A tábor, a tábor
Zászlóit lehajtja
A majtényi páston, –
Szegény kuruc tábor...
Hajh, Károlyi Sándor!
"Hajh, Károlyi Sándor,
Károlyi Sándorom!
Hová lött, hová lött
Az én szép táborom?
Most reá kérdelek:
Felelj meg érette!
Kényszerítlek letött
Hétszeres hitedre;
Valld bé, ne is tagadd:
Eladtad jó urad!
- Úgy lészen még dolgod
Néked, mint Júdásnak;
Bosszút áll, nem hagyja,
Igaz maradékja
Hív Esze Tamásnak,
Nagy Bóné Andrásnak,
Meglásd csak, meglásd csak!
Nem kérem én az országom,
Inkább világgá bujdosom.
Úgy is tudom már:
El köll mennem már!...
Kovácsom, kovácsom,
Udvari kovácsom,
Fordítsd meg a patkót
Hódos paripámon,
Az elejét hátra,
Ne forduljon vissza!
Úgy sem jövök vissza
Szép Magyarországra!
Két országom, népem,
Vitéz magyar, székely,
Az Isten megáldjon!
Patak, Isten hozzád, –
Német már a gazdád!
Isten hozzád Munkács:
Engem többé nem látsz,
Legkedvesebb várom!
Én édes hazámot,
Szép Magyarországom,
Már többé nem látom,
Már többé nem látom.
Eljön még az idő,
Szegény Magyarország –
Megátkozod te még
E keserves órát!...
Idegen nemzetnek
Be súlyos a járma!
Régi vezérének
– Tulajdon vérének –
Sírva néz utána,
Sírva néz utána…
Szeret Magyarország,
Óhajt Erdélyország,
S holtig szán, holtig bán –
Még a gyermekök is
Tudom, visszakíván!
Mikor rég elmentem:
Visszasóhajtatok!
Mikor rég megholtam,
Akkor is sirattok.
Haló porombúl is
Feltámasztanátok, –
Összeszednétek még
Porhanyó csontimot!...
Amerre a tenger zúg,
Amerre a szél jár,
Csillag lehanyatlik, –
Ott nyugszom meg én már."
Beh szomorún szól a
Rákóczi rézdobja,
Nem mondja már: rajta!
Rajta, rajta, rajta!...
Hanem azt dobolja,
Messzéről zokogja:
"Szülőföldem, bölcsőm,
Te bús Magyarország!
Immár istenhozzád,
Immár istenhozzád!"
Forrás: Gyakorlati pedagógia 6. évf. 10. szám 1941. december
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése