Az
ég angyalkái fáradhatatlanul, szünet nélkül szórták, hintették a fehér
pelyheket a fekete földre. Kristálytiszta, fényes csillagokként, sziporkázva
hullottak, keringéltek, pilinkéztek a magasból, patyolatszínű püspöksüveggel
hímezték ki a házakat, kunyhókat, palotákat egyformán. És eltűnt a földről
minden szenny… minden szenvedés: szikrázva, vakítva ragyog nappal éppúgy, mint
a holdfényes éjszakákon…
Unalmas,
fáradt délután van, épp olyan, mint tegnap, vagy tegnapelőtt… A végtelen magyar
pusztaságon olyan fájóan egyformák ezek a téli délutánok. Igazán csak télen
puszta a puszta? Napokon át mást sem lehet hallani, mint Szélúrfi monoton
dudorászását, ha ugyan bele nem rikkant olykor-olykor a kéménybe… Most is
megirigyelte az angyalkák játékát. Szárnyára kapta a pajzánul kergetőző
fehérséget és eszeveszett táncot kavart benne. Siránkoztak, jajgattak a
hópihék: „De goromba vagy Szélúrfi!”
Bizony,
legjobb ilyenkor a jó meleg kályha mellett s nézni, mint pattog a parázsra
vetett venyige… Hogyan kapdossa a szobára lehullott szürkeséget a
fel-felpislogó láng pajzán játéka… Most éppen azon versengenek, melyik tudja
halálra ölelni a karjuk közt vergődő fenyőfahasábokat…
Szemem
a tűzbe téved, látom a táncoló lángokat… s a vöröses, sárga lángokban úgy
hallom, a múlt mesél. Feltűnik a titokzatos jövő… szeretem elmélázva nézni,
nézni a táncos lángokat… Olyan érdekeseket látok bennük… Valóság ez?... álom? S
a lángnyelvekkel küszködő-birkózó fahasáb mesélni kezd…
…
Nincs talán még két esztendeje sem annak – kezdte beszédét a fenyőhasáb -, hogy
sudár termetem minden megcsodálta. Csodálatos! – mondották az arra járók –
ilyen tökéletes szépséget csak a jó Isten keze alkothat…
Gondolhatod,
hogy a szívemet ilyenkor majd szétfeszítette a büszkeség. Nagy gőggel
tekintettem körül társaim közül s nagyon lenéztem őket. Igen, büszke voltam
nagyon… mert én voltam a legszebb valamennyi társam között! A lábamnál egy
patak csörgedezett s én egész napokon át egyebet nem tettem, csak
el-elnézegettem tükrében pompás alakomat. Ha a szellő játékosan megcsókolta
koronámat, olyan boldogság remegett végig rajtam, hogy belefájdult a szívem is.
Büszke voltam… és fölvettem a harcot magával az éggel is, mikor a víz tükrén
táncoló fénycsóvákra borítottam árnyékomat!
Azt
hittem, királynő vagyok… Nem hallottam a körülöttem döngicsélő méhecskék
nászindulóját… Nem láttam az aranyruhás erdei tündérkék versenyfutását, a tarka
szárnyú pillangókat… Nem vettem észre a gyémántharmatot, melyet a tavaz csókolt
fűre, fára, virágra… És nem értettem a kikelet ezüstcsengőjű édes-bús dalát…
Semmit sem láttam, semmit nem hallottam: csak önmagamat! Igen, ilyen voltam…
Hej,
azóta sok idő telt el. Giling-galang, giling-galang kongat a szoba mély
csöndjébe nagyanyám itt felejtett órája… És az elvarázsolt kastélyból előlépett
Csipkerózsika s mosolyogva bókolt a mesebeli királyfinak. Hatot ütött az óra…
giling-galang…
Az
óraütések eloszlatták a szobára terpeszkedő szürkeséget. Érdeklődve vártam a
fenyőhasáb szavait.
…
Már a patak is befagyott – suttogta a haldokló hasáb – és az én irigyelt zöld
ruhámat fehér lepel takarta. Nagy, rettenetes némaság vett körül, szinte
fojtogatott. Csak a hollók károgtak keserűn reám: kár… kár. Siratták a
napsugárban ringatózó arany búzatengert. És a fehér tenger csak nőtt
körülöttem, egyre nőtt… Azután mély álomba merültem. Az álom még szebb jövőt mutatott
elém… Ó, álmaim, ti kedves, soha nem teljesedett álmaim… Egyszer aztán nehéz
fejszecsapások hasítottak belém. Felébredtem. Emberek állottak körülöttem.
Talán éppen azok, akik annyira megcsodáltak… Most az életemre törtek.
Fejszét
fogtak rám, hogy kidöntsenek… Egyre sűrűbben hullott reám a csapás, végre
elszédültem…
Az
éjszaka fekete palástot borított a földre. Házikókban, palotákban, csodaváró
gyermekszemek lesték-várták a kicsi Jézuskát… Minden házba leragyogott már a
betlehemi csillag s földöntúli fénye lángra lobbantotta az apró, színes
viaszgyertyákat…Megszólalt az angyalok csilingelő ezüstcsengettyűje… feltárult
egy ajtó és remegő kis térdek omlottak le szépségem előtt… Ott állottam egy
tündérszép palota fényes termében, roskadásig rakva ékességgel… Soha sem tudom
elfelejteni ezt a pillanatot. Az életem legszebb napja volt! A felzengő karácsonyi
zsolozsmás ének átjárta minden részemet s velük zengtem én is:
Dicsőség,
mennyben az Istennek…
Ó,
de sok örömben, boldogságban volt részem. Csodálni jártak az emberek. Nem
győztek betelni szépségemmel… De… amint fogyott rólam a sok csecse-becse, a
csillogó aranylánc, úgy fogytak csodálóim is… Végre kifosztva, megtépázva úgy
álltam ott… mint… És itt elakadt az én fenyőhasábom szava, csak el-elcsukló
zokogását hallottam. – azután rám sem néztek többé, meguntak, s egy szép napon
kidobtak. Azután ott hervadtam az udvar egyik zugában. Egyik levelem a másik
után halványult el bánatában. És akkor eszembe jutott, hogy soha többé nem láthatom
testvéreimet, akiket akkor lenéztem… hogy soha többé nem büszkélkedhetek a
patak tükrében… hogy többé senki sem néz reám, nem hint felém friss csókokat a
hajnali szellő… egészen elszomorított. Tudtam, miért van ez: Isten büntetése
volt nagy gőgösségemért.
Azóta
sokat szenvedtem. Egy reggelen végre valami szegény koldusasszony vitt magával.
Piszkos, bűzös kis viskóba dobott. Majd apróra vágta sudár törzsem is… Ezt már
alig éreztem… eladott. Jó pénzt kapott értem. Így kerültem ide, e halálra ölelő
lángok közé.
A
fahasáb elhallgatott. A lángok már halálra ölelték, nemsokára néhány összeomló
zsarátnok mutatta helyét… Szegény, büszke fenyőfa… Sóhajtottam utána… Vége…
A
büszke fenyőből – hamu lett s Szélúrfi szárnyain bizonyosan eljutott már
Meseországba, ahol Hamupipőkék várták nagy örömmel. Míg mosolygó szemű,
meseváró gyermekek lesznek a világon, Hamupipőke otthonából sem hiányozhat a
hamu…
Giling-galang…
giling… galang… eljárt az idő. A szobám sötétjében már hetet vert ki
méltóságosan az óra. Csipkerózsika mosolyogva bókol királyfiának, azután ő is
pihenőre tér… Giling-galang… giling-galang… Nagyanyám órájának kongása
összeölelkezett a puszta kicsi harangjának imádságos hangjával…
Forrás: Gyakorlati
Pedagógia 2. évf. 11. sz. 1936.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése