Nil (Dapsy Gizella 1885-1940): El nem küldött levelek

Előttem a lámpa, s a leveled
Fehér lapon a fekete betűk:
Hideg, közömbös, apró hírvivők…
Felelni kell és reszket a kezem,
Reszket a szívem és az agyvelőm.
Mit írhatnék, hogy megörülj neki?
S van-e öröm, ami nekem ne fájna?
Az álmaimról mondjak bús mesét?
Hisz neked is lehetnek álmaid!…
Vagy szenvedésem könnyes krónikáját
Közöljem véled? Naplójegyzetek
A lelkünk finom velinlapjain:
Magunknak féltős, drága, szent titok,
Másnak – szánó mosolygós tárgya csak.
Te is nevetnéd, bár minden vonásban
- Futó, szeszélyes, sietős jegyekben -
Saját kezed írását ismernéd meg.
Egy percre tán döbbenve állanál,
S dacos fejed meghajtva szomorún,
Meleg, megértő könnyel megsiratnál…
Egy percre tán elhalna szívverésed
Magadgyötrő, szilaj, nagy megbánástól,
És áldozatúl vetnéd bús gyönyörrel
Egész virágos életörömed,
Ha vissza tudnád rajta váltani
Az én kifosztott ifjuságomat…
Egy percre: volnék neked valaki, -
Aztán könnyelmü vidám kacagással
Rohannál – élni, engemet felejtve,
Amint felejtünk szürke árnyakat,
Borús felhőket, fakó rémeket,
Ha tündökölve kiragyog a nap…
S én tünődöm és vívódom magammal:
Egy percre is… vajon nem éri meg?…
Egy percre is… ha sohatöbbé aztán -
De addig – akkor – az enyém lehetnél!
Egy percre hozzám reszketne a szíved,
S a lelkedet addig betölteném.
Egy percre könnyed, csókod és a vágyad
Enyém lehetne, - az enyém, enyém!…
Úgy hív a tollam! Szívemből szakasztva
Tudnék megírni most egy levelet -
És a kezemet bilincsbe veri
Az eszem gőgös, keserű tilalma…
Egy percre… Ó, hogy fáj ez, hogy éget!
Hát nekem ennyit szánt csak az élet?
Mind, ami bennem aranytartalom,
Csak ennyit ér meg? Egy suhanó percet!
A lelkemet én hiába adom?
Csillagos álmú, csoda szép szerelmet, -
Egy egész titkos világot – hiába?
Egy perc, egy irigy, fösvény perc az ára?
Igy nem adom! Én kalmár nem vagyok.
Kínálni, alkudozni nem tudok. -
… És megírom majd azt a levelem
Halkfinoman, nyugodtan, hidegen,
Hogy ki ne olvasd belőle soha:
Milyen szánalmas, milyen ostoba
A te szerelmes, büszke koldusod…

Forrás: Erdélyi Lapok II. évf. 8. sz. 1909. május 1.