Tóth Kálmán (1831-1881): Szeretet

 
Csak szeretni, csak szeretni,
az életnek titka ez:
Soha nem fogsz boldog lenni,
Hogy ha senkit nem szeretsz.

Láttam én a gazdag ember
Homlokán is felleget,
Oly szegény és nyomorult volt,
Mert senkit sem szeretett.

S láttam boldog koldus asszonyt,
Gyermekével az ölén,
Kisdedét a rongyok közt is
Oly gyönyörrel göngyölé.

Csak ha mást is boldogitunk,
Ez boldogit minket s áld,
Kinek szeretete nincsen:
Valjon másnak az mit ád?

És h a ád is szeretetlen,
Az ily jólét mit sem ér,
Olyan, mint a fanyar gyümölcs,
Melyet napsugár nem ér.

A ki szeret, soha nem fél,
Földön bizton jár az itt:
Még maga a bátorság is
Szeretetből származik.

De remeg, fél, ki magának
Él egyedül, ridegen
Czélt keres s a czélt nem látja…
Otthona is idegen.

Oh a nélkül a világon
Semmi szép, jó nem lehet,
Még a létet is az szülte:
Az isteni szeretet!

Forrás: Hunyadi-album. Szerkesztették Szabó Endre és Szathmáry György. Budapest, Athenaeum 1878.