Krüzselyi Erzsébet (1875-1953): Tavaszkor

 
Mikor az égen
Mosolygón, szépen
Tavasz sugára szerteragyog:
Kelnek az édes
Ibolyás, kéjes,
Szívrészegítő hangulatok.

S míg a napfénynek
Gyujtanak, égnek
Sugárkévéi a kék egen:
Mintha kikelne
Szívünk mélyébe
Valami titkos hő érzelem.

Mely, mint egy ingó
Fakadó bimbó
Rózsás, mosolygó tavaszban él
S illatlehellő
Alkonyi szellő
Suhanó, könnyü szárnyára kél.

S átleng a tájon
Tündéri szárnyon,
Mint bűvös-bájos melódia,
Amelyet kinn, benn
Meg is kell minden
Szerelmes szívnek hallania!

S egy közös vágyba
Száll mindnek álma,
S önkénytelen bár, egyet remél:
Tavasz ne múljon
És sohse hulljon
A szerelem s a rózsalevél!

S virágözönbe,
Harmatköntösbe
Oh bár csak jönne most a halál.
Hogy sohse kéne
Szívünk mélyébe
Rózsák hullását megérni már!

Forrás: Erdélyi Lapok II. évf. 13. sz. 1909. júl. 15.