Révay Károly (1856-1923): A bánya

 
Sötét száj ásít a hegy oldalában,
S szürkélnek benne a sziklafogak;
Füst s forró pára gőzölög belőle,
Mikor lángnyelvek bent villámlanak.
Mi vagy te? Tán egy undok bálvány arca?
Vagy rémmeséknek pokolszülte lánya? -
Örömház, hol a szenvedély fogamzik:
A bánya az! A bánya!

A bűnteremtő ércek titkos mélye,
Hol csirázik a kéjszerző arany;
Zordon hegyek vajudó, bűnös méhe,
Hová dőzsölni járnak annyian.
S míg piszkos kezek túrják,- fölzúg benne
A kapzsi ember durva orgiája:
Sötét mennyország, csillagtalan égbolt:
A bánya azt! A bánya!

A sápadt férgek nyüzsgő raja járkál
A sötét szájnak kapuján ki-be;
Ott várja őt már csillogó arcával
A megkövült kincs: az ő Istene!
Keresi üdvét a vaskalapáccsal,
A törmelék, mint zápor hull reája.
Átkos gyönyörök szikla-rengetegje:
A bánya az! A bánya!

Ó, ha egyszer e pokoli mennyország
Egy fénysugártól remegésbe kap!
Kifakad szivén a bosszú fekélye,
S a szikla-bordák összeomlanak.
A férgeket, kik őt megmarcangolták,
S szivét meglopták, - temeti alája!
S késő utódok iszonyattal mondják:
Itt volt a bánya! A bánya!

Forrás: Erdélyi Lapok II. évf. 9. sz. 1909. május 15.