Krúdy Gyula emlékére
Szindbád újra nekivágott az útnak…
A podolini takácsok sárga vászna
már szétmállott a gyorsvizű Poprád partján,
Régi menyecskék vakító térde, lába,
nyavalyák terhétől megroggyant,megdagadt.
Öreg pincérek nyűtt tárcájukban őrzik
az utolsó kifizetetlen számlát
és Szindbád nevére álmukból felriadnak.
A házmesterek a nehéz kapuk szárnyát
gondosan becsukják s rozsdás láncot
akasztnak a belső reteszre,
mert Szindbád ismeri a zárak titkait,
bérkocsisok szitkát, apácák imádságát,
s a szűzlányok szeméből kiolvassa a vágyat.
Szindbádnak mindenki megbocsát.
Az ólomkatonák örökké tisztelegnek,
köszöntik a nyikorgó szélkakasok,
neki gyónnak titkon az öngyilkos-jelöltek,
konflislovak nyerítik feléje joságukat.
S mikor nekivágott az utolsó útnak,
a fák festékes köpenyük levetették,
szorgos hangyák megbocsátottak a tücsöknek,
temető kövén szelíd kisértetek sirattak.
Forrás: A Hét 1966. 11.
évf. 11. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése