Újvári Béla (Moravecz 1862-1926): Fecske a tanterembe

 
A mester szól; figyelnek mind szavára,
Fogékony lelkök ajkain lebeg,
Mint tikkadt, hőütötte nyári tájra,
Új éltet adva, hull a permeteg:
Úgy hull a mag; hull termő, jó talajba,
És bár sziklára több, homokba sok,
Igét hirdetni mégse’ csügged ajak:
2Hazájukért ezt tették a nagyok.”

S a mint beszél, beszél, megihletetten,
S az ifjú nép hallgatja csöndesen:
A nyílt ajtón be balga fecske lebben
S röpül, miként kilőtt nyíl, sebesen.
Rovart űz nyilván s vélve: nyílt határon
Röpül, gyorsabban, mint a gondolat.
A hány a szem, mind rajta a madáron;
Röpül az és eléri a – falat.

Koppan nagyot és fölsivít szegényke,
Ereje fogytán, szárnya megmeredt:
Lehullana, de hogy lenéz a mélybe
És látja azt a sok gyerek-fejet,
És látja, hogy szemökkel rátapadva,
Lehulltát várják ellenségesen,
Erőt merít a vészből s fönnmaradva,
Röpül, mint villám, újra sebesen.

Röpül, röpül… s lélekzetet se véve,
Aggódva nézik mester s gyermekek:
„Szegény, mily fáradt már! Ó, vége! Vége!”
És gondolatban érte mind remeg.
De csak röpül az és kétségbeesve,
Köröskörül, a termen át meg át;
Hol elröpülne, hasztalan keresve,
A merre jött, az ajtó nyilatát.

Ereje vész, már-már lehull a földre,
Holott, úgy véli, biztos a halál;
(Nem tör, de szánalom ragyog szemökbe’
Azoknak ott lenn, balga kis madár!)
Ám új erőt vesz, ó, ez már a végső,
És újra csak röpül, keresve rést;
Ellankad, elfogódik szive: késő!
Neml át már s nem remél menekülést.

A mester ekkor halkan, óvatosan
- Nem hallja sem madár, se’ gyermekek -
A zárt ablakhoz megy, kinyitja gyorsan 
S hogy zajt ne üssön, ő is fél, remeg.
Friss lég hatol be rögtön a terembe,
Magával hozva a nap sugarát:
Csak egy csicsergés hallszik… és remegve
Röpül a fecske ki, a résen át.

„Megmentve!” Egy szó csak s fölér ezerrel!
Ifjaival a mester fölsóhajt,
Mint az, kit gond gyötört s most könnyű szerrel
Lerázott gondot és ezernyi bajt.
Folytassa-e? – a mester eltűnődik:
Fog-e termő talajra lelni még?
Az ablakon be napsugár szűrődik
S csábítón hí, mosolyg a tiszta ég.

De szól a mester: „hogy mi a tanulság?
Példát e kis madárról vegyetek:
A legfőbb kincse a földön a szabadság,
Megvédve ezt, mindent megvédtetek.
Kitartás és nem csüggedés a bajba’,
Ezer veszély között is megsegít.”
És hull a mag:mind termő, jó talajba;
Ha példa vonz, a szó könnyen hevít.

Forrás: Tanulók Lapja 9. évf. 22. szám, 1902. aug. 31.