Gyökössy Endre (1880-1957): Kossuth katonája*

Három harangszóval búsan csendítenek,
Nem kérdi senki a faluban, hogy kinek?
Öreg, ifjú, gyermek szeme könybe lábad…
Sűrűn látogatnak egy alacsony házat!
Jól tudja mindenki, hogy a halott hol van,
Hogy kinek húzzák oly búsan a toronyban?

Minden könny azt sírja: meghalt Balogh Ádám,
… Ki is terítettéknyűtt halottas ágyán!
Fekvő beteg ő volt egy esztendő óta -
Egy esztendő óta nincs is Kossuth-nóta!
Honvéd ruháját is felöltötték rája…
Hiszen az volt ő is: Kossuth katonája!

Halottas ágyánál múlt időkbe szállnak -
Bús idejébe a falevél hullásnak:
… Falevélhulláskor, virághervadáskor,
A falu népének kijut a vígságból -
Sok lányt vezet akkor boldog esketőre
Katonaszabadult régi szertője?!

A násznagyi tisztet jól ki végezné el?
Ádámhoz fordulnak hosszú könyörgéssel,
Mert néki öröklött jó magyar szokása,
Vonakodik elébb, korát magyarázza:
Van tán arra más is, odavalóbb ember,
Már én öreg vagyok… no de még az egyszer!

El is megy kardosan, csákóban, mentében,
Lobogó tűz lángol csillogó szemében.
Ha beszél: Kossuthot emeli az égig!
Ha hallgat: bús lelke Kossuthra emlékszik!
Csak egy nótája van… hej ha még izenne??
… Beállna most is a honvéd regimentbe!

Köszöntőt mondani násznagy uram gondja,
A vén Balogh azt is csak Kossuthra mondja!
Az új párt éltesse a tanító, a pap…
Az ő szíve, ajka egy perczre se szabad.
Mert Kossuth szívének minden dobbanása,
Mert Kossuth ajkának minden sóhajtása!

A lagziban marad sokszor éjféltájig,
Az öregebbekkel borozgat, tanyázik.
Csak Kossuthról beszél… ügyet se vet rájok,
A hogy mulatoznak a legények, lányok:
Nevet a hegedű, a czimbalom kaczag,
Ropogós táncz után nótára gyújtanak.

Egyszer csak felkel az öreg honvéd – Ádám.
Megmozdul a kontrás s kemencze hátán.
Alegények, lányok koszorúba állnak,
Ő meg szemével int az ötszál czigánynak
S belépnek a körbe, búsan muzsikálják
Az Ádám nótáját: a Kossuth nótáját!

Öreg, ifjú danol, a czigány csak húzza…
Ha egyszer elvégzik, elől kezdik újra!
Ádám csak hallgatja… repíti a lelkét -
Száz csatát végig jár, mielőtt betelnék;
Isaszeg, Vizakna, Nagysarló, - Világos…
Kicsordul a könnye… valakit megátkoz.

Az a keserű könny a nótának vége.
Leül Balogh Ádám násznagyi helyére.
De az a fájó könny ott ragyog szemében…
Majd mosolyog ajka keserű gúnyképen.
Sokáig nem bírja, hazafelé ballag -
Még egy Kossuth-nótát! Aztán vigadhatnak!

Három harangszóval búsan csendítenek.
Nem kérdi senki a faluban, hogy kinek?
Öreg, ifjú ajkán bús halottas ének…
A temetőkertbe koporsót kisérnek.
Ott a falu népe, minden ember gyászol,
Könnyek közt búcsúznak az öreg Ádámtól!

A deszkakoporsót leteszik a sírba.
Nincs csak egy ember is, ki nem fakad sírva.
Kántor elénekli, pap elprédikálja,
A nép búsan rákezd a Kossuth-nótára!
… Nem kérdi senki, hogy ki mondta, ki kezdte?
Tán az öreg honvéd köztük járó lelke?

(* Mutatvány a „Bokrétá”-ból.)
Forrás: Tanulók Lapja 9 .évf. 3. szám, 1902. ápr. 20.