Tóth Kálmán (1831-1981): Kossuth

 
A harcba mentem én is akkor el…
Bárokát nem sejtem, hogy mi lehet;
Tizenhat éves gyermek voltam én -
Csak mentem – és éltettem nevedet.

Attakra fújtak – és én neveték
Tréfának tetszett ez a művelet -
De a huszárok közbevettek, és 
Rohantunk mind – éltetve nevedet.

Elveszett minden, - haza mentem én,
Atyám szeméből a könny peregett…
És sirtam én is, nem tudám miért -
De sirva is éltettük nevedet.

Azóta nagyon sok év elhaladt,
A sejtelem előttem eszme lett…
Most értek indent: mi volt akkor az!
És éltetem én most is nevedet.

Forrás: Tanulók Lapja 9. évf. 25. szám, 1902 szept. 21.