Szabad teremtmény, kis madár!
Mely kéz – kegyetlen kéz – fogott el?
Tudom: sóhajtasz sorsodon,
S várod naponként a szerencsét,
Még alszik a hajnal, s te már
Vered kalitkád szárnyaiddal.
Oh mondd ki nékem, kis madár!
Örülsz-e, vagy nem, álmaidnak?
Ha hallja gazdád éneked,
Gondolja: hálálod kölessét.
Nem vélem én azt, s nem hiszem;
Te átkokat zenegsz fejére.
Ha látja, hogy bé van fejed
Szárnyadba dugva, s csendesen vagy
Azt mondja: már megfáradott,
S elnyúgodott az én madárkám.
Nem! nem! te bús óráidat
Bánkodva számlálod magadban.
S hogy jobb reményed nem lehet,
Utálod a napnak világát.
Ha vagy veréb hozzád repül,
S akar kicsípni étkeidből,
S te addig állasz ellene,
Míg messze tőled el nem űzöd;
A gazda rátok néz, nevet,
S örül az ártatlan csatának;
Nem tudja, hogy barátja vagy
Annak, kit elversz a veszélytől.
Ha csipkeded rostélyidat,
Vagy ujjait tréfás uradnak;
Azt véli, hogy játszol vele.
S hogy elfelejtetted, mi voltál.
Én azt hiszem, hogy mérgedet
Szívére kivánod kiöntni. –
Ki mást nyomorgat bűntelen,
Ah, életet hogy érdemelhet?
(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza, -
Új ifjúsági kiadás – Átdolgozta és kibővítette: ifj. Bókay János – Athenaeum
Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, Bp.,1927.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése