Veresmarti Mihály Megtérése históriája

ELSŐ RÉSZ

VERESMARTI MIHÁLY KÁLVINISTA PRÉDIKÁTOR

MEGTÉRÉSE HISTÓRIÁJÁNAK ELSŐ RÉSZE

Buzgóságos indulatom a kálvinistasághoz

In nomine Domini anno 1678. kezdtem ez íráskámhoz. Egy kis rövid policia, melyek nem magam csekély elmém mutogatására, sem más politikusabbak tanulására, hanem Isten, azkiket ez Kornis-házban megmaraszt, jóvoltából azoknak tanulságára nem ártalmasnak ítéltem pennára venni, sokféle látogatási között az felséges Istennek, búskodó gondolkodásim közben.

Azért ez világ állhatatlansága mindnyájunk előtt világos, sokat ígér, keveset ád, előszámlálhatatlan, s akármely mély elméjű embertől is ennek mivolta s változósága nemcsak leírhatatlan s magyarázhatatlan, de kigondolhatatlan is, sokszor ha jó utat mutat is, csalárdul rosszal fizet, s szép szín alatt mérget, szerencse alatt veszedelmet nyújt; illik azért igen mind azkiket Isten s az szerencse előbb való állapotban helyheztett, s mind azkiket csak magok születésök szerént való rendekben vagynak is, magokra igen vigyázzanak, minden directiók alatt ugyan, mindazáltal legszorgalmatosban, kiket közületek Isten ez eleitől fogvást nemzetségünk szerént végső és már csaknem utolsó végére jutandó magyar nemzetünk között az Erdély birodalmacskában Isten meg is továbbra tartván helyheztett és helyheztetett; eleitől fogvást mennyi változó veszedelmes állapotokban ment légyen maga fogyattatásával által, ez a kis haza, Erdély, hogy az küljebb valóról ne szóljak, az sok bölcs elméjű emberek írt krónikájokból kitetszik, hogy feltett célomnak s igyekezetemnek rövidebben és könnyebben végére jussak, hozom az magunk házán forgott sok boldogtalanságnak csak részecskéit elő az következendőknek (ha az jó igaz és irgalmas ítéletű Istennek úgy tetszik) tanulságára, melyek ugyan oly rendesen, azmint kívántatnék, nem eshetnek, mivel sok helyekről való krónikák előgyűjtésével s szorgalmatos olvasásival lehetnének meg, arra pedig sem üdőm, sem módom nincs. Kezdem azért ez írásom az boldog emlékezetű nagyságos öreg Kornis Gáspáron, kinek egyik fia volt Ruszkai Kornis Boldizsár, annak fia Ruszkai Kornis Ferenc, annak fia Isten irgalmából még ez életben én, Kornis Gáspár. Az megírt öreg Kornis Gáspár 1594. esztendőben s azután sok időkig, előtte is huszti kapitányságot viselt, ki is sok emlékezetes dolgot vitt véghez ez haza javára, Mihály vajda veszedelmes idejében is, sőt azmi akkori szükség úgy kívánván, s teljességgel hazánk s édes nemzetünk attól az törvénytelen oláh fejedelemtől elnyomattatván, kinek is istentelen directiója alól az Római Császár Őfelsége segítségéből Isten után szabadultak fel, az akkori hazafiúi akaratjakból az megemlített Kornis Gáspár legatiójára küldvén segítségül Őfelsége Básta generálját, ki is nagy győzedelmesen Miriszlónál nemzetünkkel az Mihály vajda hadát debellálta, noha annak utána Básta magának akarván tartani az erdélyi fejedelemséget, sok rossz dolgokat követett szegény hazánkban s nemzetünkben, mely miá Isten nem is boldogította dolgát, és mint a krónikákból kitetszik, ez megírt méltóságos eleinknek is mindennyi elő nem számlált dicséretes munkái után is, ez hitván világ igen mostohájul fizetett, megírt nagyságos Ruszkai Kornis Boldizsár fia, Gáspárnak. Ki is az akkori urak előtt nagy szeretetben tekintetben vala, s az imperiumban is a szentelt vitézek közül egyik, igen megjádzá ez világ, mert Bátori Gábor igen istentelen és minden szemérem nélkül való fajtalan fejedelem lévén, sok becsületes rendeknek, kinek feleségét, s kinek hajadon leányát, akit másképpen nem, erőszakkal is megfertéztetett, szeméremmel elegyes szomorú emlékezet! az megírt vitéz úr, Kornis Boldizsár ágyára is erőszakos fertéztetéssel igyekezett, radnóti házához menvén, hirtelen vagy véletlenül ezen istentelen fejedelem, kegyelmességjel mutatásképpen, mely hallatlan s keresztyén ember előtt irtózó cselekedetiért ez pogány fejedelemnek, levén mások is az nagy rendek és urak közül, vagy hasonló cselekedetiért, vagy egyéb törvénytelen dolgaiért megsebhedve szívekben, több búskodó megbántódásukat ez ilyek gerjesztvén, az egymás között való panasz köztök arra fakadott, meggondolván azt, hogy nekiek, conditiós urak s hüti ellen ily pogányhoz sem illendő, halálnál sem keservesebb dolgokat rajtok követvén, kötelességek felszabadult légyen, s nem urok már, hanem tyrannusok. Így ők ős hazafiakul öszvebeszélettek1, végeztek, Kendi Sándor, Bátori István akarván s kívánván édes nemzeteket olyan fajtalan pogány fejedelem törvénytelen directiója alól felszabadítani, de abban az időben ez világba is levén, akik nem a köz igazra, sem az istenes dolgokra, s az unio szerént egyszer Istennek letött hitökre, hanem urok előtt való kedvességre vigyázván, azkik is grátiáért hazájok szép szabadságát lábokkal tapodták (kiknek is Isten megfizetett világ szerént is, mert sem maradékok, sem értékek nem maradt fenn, csak böcstelen emlékeztek), s nemhogy igaz megbántódásokban az uniói kötelesség szerént egymás mellett fogtak volna, sőt találkozott olyan, azki emez méltóságos igaz hazafiait elárulta, melyből következett az megírt uraknak veszedelmek, mint azokat megfogatván, kik kezeken közülek meg nem ölettettek, Kolosvárott országos gyűlést hirdettetvén, az fejedelmi tekintetre ugyanott az ország népivel az többi között Kornis Boldizsár is megsententiáztatván, kegyetlenül feje is vétetetett, és jószági is confiskáltattak: Radnót, Kékes s az többi, s minden ezüstnémű és több jovai között prédára hányattatódván, kinek is keresztényi, tisztaságszerető tökéletes házastársa, tekintetes Nagyságos Kereszturi Kata asszony sok szomorú keresztviselése után egy leányával, Nagyságos Kornis Borbárával, az pozsonyi Szent Klára szerzetén levő apácák klastromában, tiszta életét Istenének ajánlván, ezen megírt leányával, ugyan klastromban holt meg, apácai szerzetben, hagyván magok után Isten jóvoltából két fiat, Kornis Istvánt és Ferencet. István is jezsuitai életet fogadván, abban is adta meg lelkét, Istennek dicséretesen, maradván ez világi állapotban még Kornis Ferenc, kinek is fia Isten jóvoltából vagyok én még ez életben, Kornis Gáspár Tekintetes Nagyságos Veselényi Katától. Ezen megírt vitéz úrhoz is igen mostohán fordult volt ez világ, mert noha néhai Méltóságos Ruszkai Kornis Zsigmond uram, ki Boldizsárral egy volt, az Bátori Gábor elveszése után (mivel őnagysága esett volt üldözésben), édes hazájából visszajővén, Bethlen Gábor és öregebbik Rákóczi György fejedelemségekben sok dicséretes szolgálatjával nagy részét az Kornis jószágnak, sőt azon kül többeket is nyervén az megírt fejedelmektől, maga magtalan ember lévén, minden jószágit hagyta édes öccsének, Kornis Ferencnek. Az öreg Rákóczi György után csakhamar, szép megélemedett korában Kornis Zsigmond is meghalván, succedála a fejedelemségben ugyan Rákóczi György, fia az öregebbiknek, kinek is mellette valók, magához hasonló ifiak s többnyire együtt nőtt rendek közül némelyike […] mindgyárt ez világ szokása szerént, amint a bölcs írja: Nulla fortuna sine invidia2, megkezdék sokallani boldog emlékezetű édes atyám uram szép úri jászágát, házait, várait, rárohanván sebességgel az irigyeknek lelke, bűzt, dühös nevét kezdék költeni, elsőben, hogy minden dolgait az fejedelemnek, úgymint már ifjabbik Rákóczi Györgynek, ő írja meg az római császárnak, s mivel már elméjét készítgették őfelsége ellen, az egyszerre elég volt a gyűlölségszerzésre, melyet pápistai vallása igen segített. Emiá úgyannyira jutott édes atyám, hogy – …is reá alattomban az megírt fejedelem, sőt Orj György deák nevű becsületes főember szolgáját meg is fogattatta, hogy már az viszi az áruló leveleket, de mindezeket az igazságnak istene s lelke hazugságban mutatta maradni; annak utána azon csalárd világ kiáltotta jezsuitának, s azok fautorinak, melyhez is nagy keménységek levén, hogy azután mind szegény atyám remélje veszedelmét, s mind jószága elnyerésit kaphatják, nagy zenebonát indítának e hazában, szegény atyámat Isten ez nagy ellenkező zivataros szélvészben is megtartá, hanem az katolikusoknak nagy lelki szomorúságokra Kolozsmonostorról pater Millely István és Derkai György uramékot, kik is igen istenfélő exemplaris és jólelkű tanítók valának, azon fejedelemmel kiűzetének. Látván, hogy semmiképpen megírt édes atyámot el nem veszthetik, sok fáradságos és élete kockáztatásával az régi fejedelmektől nyert fiskális és inscriptiós jószágot, melyek Kornis Zsigmond uramról deveniáltak volt édes atyámra, kit felesége summáján, s kit más törvénytelen úton csak elvonattak; ártalmas tanácsokkal, s conditiója ellen semmi őtet méltán illető tisztességes tiszttel is az megírt fejedelem nemhogy megtisztelte volna, sőt unalmassá lött személye látása is őelőtte, hanem az egy Kolozs vármegyei főispánságot is még talán az atyja fogta volt, az öreg Rákóczi, adni azt is, ki is igen nagy becsületben tartotta annál inkább Kornis Zsigmondot, mivel Isten után ő is volt egyik nagy oka fejedelemségben való megmaradásának, melyet az megírt módon hálált fia meg szegény atyámnak, úgyhogy legalább reámenne ezer házjobbágyra közel, melyet imígy-amúgy elvett, s másnak conferált az atyámról ifjú Rákóczi György, egyszóval, conditiója ellen valami böcstelenséget, kártételt elkövethetett, azt el nem mulatta, minden ok nélkül, hanem suffecit Papistam esse, vel fuisse*. Sok kereszt viselése leírásának olvasása, unalmat hogy ne szerezzen, utoljára ugyanezen ifjú Rákóczi Györgynek havasalföldi s moldvai vak szerencse kockája vetvén egy győzedelmet, ottan mindjárt támodtak alatta valói közül az Nagy Sándor vitézi tolvaj követői, kik noha Istennek nem mondták, de a szerencsét üstökön ragadtnak hitték tőle, s predikálták, azmint mindjárást az lengyel király könnyű elnyerésit, bor mellett híven vallották, és az vallás terjesztésére még az papokat is kénszeríteni kezdték. Az Dominandi Libidót benne megismervén, adták az dolgot kezére, ha mely tanács pedig az ellen szólott, vagy bolond, vagy áruló neve költ. Végezetre elindulván azon ifjabbik Rákóczi György Lengyelországba erős téli üdőn, népinek rettenetes veszedelmével, svéd és kozák megegyezésével az országban rettenetes pusztítások, pápista barátok gyalázatos ölések után juta az egész magyar nemzet a fejedelemmel együtt nagy veszedelemre, minden confoederátusi jól gazdagon megtöltözvén praedával, mellőle elállván azok békével, és gazdagon hazájokba mentek, imitt maradván Rákóczi csak az magáéval, azki is azelőtt ellenséget nem talál vala, mostan hol elöl, oldalfélt, hol hátul ütten-ütik hadát, s nemzetünk hulltan-hull, az hívek s némelyek, azkik szegény atyámat serio állították árulónak, magokat pedig az nagy poharak mellett (mivel az akkor igen dicséretes vala) igen híveknek és semmit az haláltól nem irtódzóknak, nemzetünk veszedelmét csak a tábor derekáról szemlélik, és az tanácsadásban igen lehattak. Sok veszedelmén nemzetinek szíve megesvén édes atyámnak, benne lévén az jóindulatú vér s ösztönözvén nemzete szereteti, ottan-ottan, noha semmi reábízatott nem volt, mint urától megvettetett emberre, de mégis az nagy ügyben, azkikkel lehetett, succurrálni kezdvén a veszedelemben forgóknak szerencsésen, látván fejedelme, hogy száma nélkül az őtőle igen méltatlanul megbántódtatott, s semmi böcsben nem levő úr hadai között mit mível, nagyra született indulatja megesik édes atyám munkáin, s már veszedelemre fordult szerencséi között, amint az akkor ott levő becsületes hazafiai s rendek bizonyítják, sírva cselekedetéről ifjú Rákóczi fejedelem édes atyámat megkövetvén, sok maga ajánlásával reménkedve kéri, hogy az nemes vármegyék generálisságát felvegye, s édes atyám is látván már sátorok ajtaja előtt veszedelmét édes nemzetének, generálisságot felvévén nemzetének, az többivel együtt javallója lött Rákóczi közülök eljövetelének, mivel már értették az tatár Chám utánuk létét. Így az mezei had és vármegye s némely része a gyalogoknak az fejedelemtől elmaradván, némely tekintetes hazafiaival, úgymint Haller Pál és János, Kapi György és öreg Petki István, Bethlen Farkas és Barkóczi István, s több nevezetes becsületes rendekkel az fejedelem Erdélybe hazajő, nagy ínséggel s fáradsággal s mindennek odamaradásával. Az nagy elméjű Tekintetes Kemény János az édes atyámmal, az megírt hadakkal s sok becsületes főrendekkel elmaradván, noha ott is tetszésére más lett volna szegény atyámnak, de elsőbb levén Kemény János uram, hajlani kellett, megvárván az tatárságot. Sok bajvívási után szegény nemzetünk, az megírt urakkal s főrendekkel, úgymint mostani kegyelmes urunkkal, Apaffi Mihállyal, Boldizsárral, Mikola Zsigmond úrral, Nagy Tamás, Vér Ferenc, Ispányi Ferenc és becsületes rendekkel, esének mindnyájan rabságokba; az ott maradtak, ki előbb, ki későbben, azkik meg nem holtak, vagy harc közben el nem hullottak, nagy sancakon szabadultak. De hogy csak a magunk dolgára, nemzetünk elrablása után, mind török, tatár édes hazánkra fordítá pusztító fegyverét, hazánktól is szép erősségeit elvévén*, Váradat, Jenőt, Lugost, Karánsebest, s több helyekkel együtt szegény édes anyámnak is szép két kővárát, Desznit, Papmezőt. Annak után sok üdővel, maga is nagy saccon szabadula, mert ötvenezer tallér vala sacca, melynek felét éppen úgy, mint huszonötezer tallérokat, meg is fizettünk, kihozván Havaselföldiből szegény atyámat Kemény János urammal; hátramaradott résziért Mina vajda lött kezes, az akkori havaselföldi vajda, de az bölcsen mindeneket igazgató Isten úgy adta, hogy élvén még fejedelemségében ifjú Rákóczi György, Mina vajda is, emennek factiójából, az török ellen pártot ütött az akkori tatár chám is az porta előtt kedvetlenségben esvén kiűzettetett: így, noha az huszonötezer tallérokat is nemkülönben, hanem az idebé vagy keresztyén birodalomban megmaradott jószáginak nagyobb részeit szegény atyámnak el kellett zálogítani s úgy megfizetni – de az hátramaradt huszonötezer tallért meg nem fizetők akkori praefectussának (mivel az édes atyánk is a sok búsulás közben meghala) –; úgymint gyekei jószágot a Szamos melléki falunkkal háromezer tallérban. Kolosban Györgyfalvát kétezer tallérban, a Szilágyban Sámson nevű helyünket több portióval, úgy jut eszembe, ezernégyszáz tallérban, Somkút nevű falut a Szentbenedeki jószágból ezer tallérban, ugyanonnan Rév és Lankafalvát hétszáz tallérban, Kalocsát, völcsi, paptelki portiókat hétszáz tallérban, semberi portiót Fejér vármegyében nyolcszáz tallérban, nádosdjai hét, uroji, gogánváraljai portiókat ötszáz tallérban, rufi jószágot ötszáz tallérban, Gyekén kívül, mivel Kemény János uram sacca azalatt leszállott, míg Susával Havaselföldet érték, őnagysága bizonyos summa tallérokat szegény atyám saccába adván, Isten jóvoltából onnan mindketten megszabadulván, fele sacca az változás miá ide maradott édes atyámnak, de maga is a szentlaurentziai házat, mely Olaszországban vagyon, fogadása szerint meglátogatván velem együtt én is már akkor odafel lakván, nemsokára hazájába jövő útjába Ausztriában, Bécsben gutaütés miá csakhamar Istennek, szép szokásunk szerént való devotiók közben, míg annyira eléré, lelkét megadá, holott is a római császár Leopoldus Ignatius őfelsége beneficiumából igen tiszteségesen temetteték az Pater Franciskánusok templomában, Bécsben. Mind ez üdő forgásai alatt sok változásait hazánknak rendes írásban kibocsátott könyvek tanítják, az fejedelemség sok korban változott; az töröknek nagy haragja Rákóczit tiltotta, Rhédei Ferencet akarta; Barcsai succedált Rákóczi ellen haddal bejövén, sok romlásaival szegény hazánknak utóljára Gyalunál csakugyan megnyomattatott az temérdek pogányságtól, és sok vitézkedési után, maga is halálos sebbe esvén, Váradon halt meg. Barcsai fejedelemségében megerősedék ugyan, de mi okokra nézve: másunnan tanulhatni ki, az haza fiai megidegenedének tőle, az nagy elméjű, feljebb megemlített Kemény Jánost kezdették fejedelemséggel kínálni, ki is kapván az alkalmatosságon s talán keresvén is, dolgát annyira vitte, hogy azt el is nyerte, Barcsait pedig illetlenül megölette, ő tudja, miért: az idők alatt édes atyám eltemetése után, in Anno 1661 én is hazámba jöttem – az nagy emlékezetű vitéz gróf Zrínyi Miklós szolgája lévén akkor –, csak házam szemlélésére, és ha mim a sok romlástól maradt volna; holott is kevés házam s jószágim hamvát találtam, de visszamenetelemet igen tilalmazza megemlített fejedelem, Kemény János őnagysága, sőt udvarában főbejárói hivatalban állásomat kívánván parancsolá, melyet ha nem cselekedném, édes atyám saccában adott summáig jószágim elfoglaltatná. Engedelmeskednem kelle mások tanácsából, de nemsokára ez világ mostohaságát magam szomorún tapasztalám, mivel a szegény Barcsai megöletése után fellobbant és ellenünk gerjedt dühössége miá az pogány nemzetnek fejedelmestől hazánkból ki kelle bujdosnunk az német császár birodalmába, Magyarországra; holott már az előtti sok tractája után az római császár, Leopoldus Ignatius őfelsége, leküldette ármádiáival az Szilágyban, Csigamező nevű falu tájékán megegyezénk, és viszont tűzben-lángban füstelgő édes hazánk felé sok szép magyar és német haddal fordulánk. Azalatt az hatalmas nemzet is vévén eszében, hogy az keresztyénség Erdélyt még egészen az pogányságnak elnyelni könnyen nem engednék, romlott hazánkban megmaradt kevés fő és nemesi rendeknek sok romlási égetési s pusztítási után, egy kis jó reménységét mutatta, és tatárországi rabságából nem sok időkkel azelőtt szabadult mostani kegyelmes urunkat Segesvárról azvégett kívánta, s fejedelemségre emelte. Mi azalatt Kemény Jánossal és az német generállal s az egész haddal Kolozsvár felé jődögélünk vala. Kolozsvár tájékára érkezvén, megérzé a német keresztyén fejedelmet már lenni Erdélyben, Kolosvárban, Szamosújvárban, Segesvárban, Kővárban praesidiumokat helyeztetvén, maga mindnyájunk nagy szomorúságára csak visszadobola, s meg is vála. 1662. esztendőben sok sollicitátiójára Kemény János fejedelemnek, az német generál – már az derék pogányság mostani urunk mellől elmenvén, csak kevés számú törökkel és mellette levő néhány fő és nemesi rendekkel maradván – mellénk rendelé Zák nevű colonellust válogatott ezer vagy kétezer némettel. Télre kelvén az idő, ezen colonellussal s maga szép fizetett hadaival, megemlített urunkra, Apaffi Mihályra bejövénk, s Segesvárt őrá szállánk. Azalatt Kucsuk Mehmet nevű basa ő segítségére beérkezvén, mi szállánk Szőllöshez3 Szent Pál fordulása napján, holott véletlenül az új segítséggel együtt Kucsuk bennünket megütvén, rendetlenül, noha sok kárával, de felgázola, s megemlített Kemény fejedelem lóesése miá ott is vesze, s véle együtt nagy jó reménységű vitéz ifjú Gyulai István is, főasztalnokja, nékem igen kedves, meghitt barátom s szolgatársam, s magam is csak a Jóisten irgalmából sok veszedelmes próbáim által szabadulék. Idő telve akkori jó kegyelmes, de igen megszomorodott asszonyomtól, szolgaságom kötelessége mellől búcsúzván, csakhamar a szegény anyám adott Kemény János pénzével adoptálának, s azután nemsokára Szatmár vármegyei jószágomat Szinérváralját az özvegy fejedelemasszony (Kemény Jánosné, Lónyai Anna) mostohafiával, Kemény Simon urammal, elfoglalák hétezer-ötszázharminckét tallérokban, melynek is annak utána sok ügyes-bajos dolgaim között a méltóságos öregbik gróf Csáki Istvánné asszonyomnéném, gróf Perényi Krisztina asszony, ki az édes anyámmal, Veselényi Katával anyával egyek voltak, atyafisága s Isten irgalma kiváltására segíte több atyámfiaival is, mivel maradtunk az édes atyánktól, anyánktól négyen egy testvérek, három leány s negyedik én, melynek nagyobbikát vette volt Hallerkői Haller János uram, Kornis Katát, ezután való vagyok én, az másikat Kornis Annát Peréni Prinyi Gábor, harmadikat nagyságos Peréni Prini Ferenc, Kornis Krisztinát; egy időre az sok félelmes és boldogtalan időknek szélvésze s ide s tova elhányatása után, Isten ismét összvehozván bennünket, mostani kegyelmes urunk őnagysága fejedelemségében, úgymint Apafi Mihály urunknak idejében, Erdélyben néhai Rátóti Gyulafi László özvegye, Balázsi Erzsébet elvétele után (kivel egynéhány esztendőig élvén) megosztozánk, és minden kezemnél megmaradott kevés, erdélyi birodalomban mostan keresztény kéznél levő jószágot egyesség szerént az ő kezekbe bocsáték, úgyhogy engemet őkegyelmek is segéljenek a feljebb denotált váraljai jószágocskám kiváltására, melyek leveleinkből rendesen kilátszanak, és így legelsőbben jutottam Váralja kiváltásához. Annak utána Isten segítségéből, őfelsége szorgalmatosságomat boldogítván, Fejér vármegyében palosi portiómat ezerháromszáz tallérokon, holott jó kőházokat építtettem, annak utána megint váltottam Jekét jószágostul Doboka vármegyén tallér: háromezreken, Isten kegyelméből már bírdogálván, részemben jutott, ellenség tüzitől megemésztetett házamat is építgetém s laktam. Ezalatt régi őseimtől maradt három falut, noha akkor Szatmár vármegyeieket, de most Kővár vidékieket, az többi között azokat is, úgymint Sárost, Bozontát, Felső-Misztótfalut, melyeket ifjú Rákóczi törvénytelenül elfoglalt vala megemlített édes atyámtól, de én is sok szép úri jószágunktól s édes eleink lakóhelyeitől, az hatalmas nemzet miá megfosztatott lévén, úgy mint: Desznivárától kihez volt colonus nyolcszáz, szabados harminc, gyalog háromszáztíz; Papmező, melyhez volt szolgáló colonus ötszáz, szabados húsz, gyalog harminc; Belényes városában derék házunk, ház s jobbágy több kétszáznál Váradon, jó házunk több százötven jobbágyoknál az Mezőség felé, Szentmiklós nevű puszta hely colonus harminc vagy harmincöt, de derék majorkodtató igen jó föld. Tudván mindezeket, ily nagy káraimat, mostani kegyelmes urunk, Apafi Mihály uram, sok sollicitációmra, őnagysága mégis megadá Bozontát és Sárost s megemlített ifjabb Rákóczi György fejedelem relictája is Felső-Misztót falut, így már Isten jóvoltából mindhármat együtt most bírom. Annak utána megint idővel Kalocsa, Paptelke, s Bölcs nevű portiókért és a Szamoson túl, adék tallérok négyszáz; hasonlóképpen Szentbenedekhez való faluért Lonkafalváért tallér hétszáz, az rufi jószágért Haller János urammal tallér ötszáz, mely jószág felében egy akaratból ketten Topolcsán, az Maros mellett építtettük az hámort. Mindezek így lévén Isten kegyelméből őseimről maradt két ágról levő jószágocskámat nem fogyattam eddig, hanem édes atyám sarcában elzálogosítottakat is visszavenni s szerzeni igyekeztem, sőt másunnan is szaporodásával fáradoztam, azmint ugyan fennebb megírt kegyelmes urunk Apafi Mihály uram idejében Libátont aquiráltam magam, annak utánna igaz pénzemen mind az vérektől, s mind az fiscustól az korodi kis portiócskát Küküllő vármegyében, hozzátartozó szentmártoni és balavásári portiókkal s bácskamadarasi portiót is, holott most vettem Isten jóvoltából egy szőlőt Marosszékben, Mezőmadarason is szép portiót, továbbra Isten mire segít, szent felsége titkában van. Spes confisa Deo nunquam confusa recedit. Non vidi justum a Deo derelictum neque semen eius querens panem4. Így mostan mindezeket Isten kegyelmes gondviseléséből bírom, s ruinájokból építgetem, s mivel az két húgaim Magyarországban laknak, azoknak is némely részeknek jutott portiókat pénzemen megvettem. Feljebb említett elsőbb feleségem gyermektelenül mellőlem elhalván, újabban Isten jóvoltából vöttem házastársul tekintetes Keresztszegi Gróf Csáky István úr hajadon leányát, gróf Csáky Mária Klárát, kit és mivel édesanyja, gróf Lónyai Margit meghalván, egynéhány esztendőkig Munkácson az néhai méltóságos erdélyi fejedelem Rákóczi György uram ő relictája méltóságos Báthori Zsófia özvegy fejedelemasszony ő tartott, s ugyanő adta meg is Munkács várában in Anno 1665. II. augusti, s Isten ezzel a feleségemmel szép gyermekekkel álda meg, kik éljenek nagy neve dicsőítésére s lelkek üdvösségére Ámen.

Így az én Istenem egynéhány idegen országokon, tengereken járásom s egyéb fegyvereskedésem és ez időnek s világnak szerencsétlen veszedelmes szélvésze után, gyermekségemtől fogvást való tapasztalható gondviselése édes hazámban békével telepedésemet engedi, holott is jóllehet édes említett eleim némely keresztviselésében volt elég részem, melyeket is bővebben leírni most nem bátorságos, mert az régi magyar beszéd gyakorta szokott teljesedni. (Mondj igazat, s betörik a fejed.) Verba iniqua praevaluerunt super nos et impietatibus nostris tu probitiaberis5, az én Istenemben való bizodalmam vigasztal engem, s benne vetett bizodalom meg nem csal.

De hogy már előbbi írásom szerént, feltött célomra jussak, és csekély elmém ez világnak ennyi változási között még fogható politiájához szóljak, nem elmém mutogatásáért, hanem Isten azkiket gyermekimben megtart, azoknak tanulásáért, ez világban minden állapotokat és hivatalakat nagy állhatatlan és változás alá vettetettnek bátran merek mondani, melyet az papok praedikálnak, az írások bizonyítanak, sőt reggeltől fogvást estéig való dolgát nézd el cselédjének, s szemed előtt tapasztalod. De hogy tovább menjek, és csak az mi világunkról s ámbár nem az régi monarchiákról gondolkodjunk, lásd meg e kis hazánkban ifjú Rákóczi ideitől fogvást való világot, az okos, tanult, már az vitézségben sokszori próbái után expertus fejedelem mivolta kimenetelit; tekintse meg azt, mely alávaló nembül az ez haza nagyrendű fiai eleiben emelt azoknak nagy szomorúságokra s külső szomszédinknak, kik is az nemzeteket tudták, nevetségekre most hol vagynak? csak ez húsz vagy huszonkét esztendők forgása alatt se hírek, se porok többnyire, s azon becsületes hazafinak pedig, kiknek ez világ böcstelenséggel fizetett, Istennek hála, akiknek megért idejekben, sok hazafiainak szomorú sóhajtozási közben, lelkeket az ő teremtőjöknek meg kellett is adni, de mindazoknak Isten szép maradékot helyekben hagyott. De én mindezeknek rendesb leírásokat hagyom az nagyobb elméjű emberekre, nem is lévén bátorságos ad particularia leszállni, hanem csak hagyom, akiket Isten közületek, édes maradékim, megtart, hogy ez világ boldogtalan és állhatatlan voltát igen szemetek előtt viseljétek; azkiket Isten uratokul és ez haza fejedelméül rendel, s ez haza közönségesen uralja, ti is uraljátok, ha szintén mostohán mutatja is hozzátok magát; véteni semmiképpen ne merészeljetek, mint Istentől előtökbe állított uratoknak, vagy jó, vagy kemény hozzátok, mert ha Jóistennek nagy áldása, azt nagy hálaadással s gyakori imádsággal Istennek köszönni méltó, ha kemény s hozzátok idegen, ti őket nem adván reá, békességes tűréssel s Isten előtt nagy meghunyászkodással illik azt is szenvedni, bizonyos jele lévén az, hogy valamennyi tartományoknak Isten gonosz fejedelmeket ád, conditiójok megszegésére kicsiny bosszúságért hanyatt-homlok áll, mellette levő hízelkedő alacsony s többire nemtelen nemből állókat, az igaz úri nemből álló hazafiai elnyomattatásával, sőt azoknak oppressiójával s jószágok elfosztásával, színes praetextusok alatt megöletésekkel nagyra emel, de mind az ilyen s több szomorú látogatási közben is Istennek igaz lelkiismeretet, úrhához, hazájához igaz kötelességet szükség viselni, s lesz idő, hogy az igazság s békességnek szerető Istene nem hagyja az őket szeretőket, s őérette ártatlanul szenvedőket, ez életben is megvigasztal, s mihelyt látja az Isten elégséges voltát az látogatásnak, otthon mindjárt mutatja az irgalom virágát. Vagynak s volnának erre sok példáink, kik megunván az istentelen fejedelem guberniumát, nem akarták alázatossággal látogatását viselni, hanem összetanácskozván sokak, akarták rólok elfordítani az Isten(től) látogatásul adott gonosz urokat, de magok Isten ellen való vétkekért nem elégedvén meg az büntetésnek idejével, még magokat nagyobb veszedelembe ejtették; melytől az magunk nemzete is egészen üres nem volt, mivel hogy tovább ne menjek, 1607. esztendőben Bátori Gábor succedálván az erdélyi fejedelemségben, noha hazánk törvénye szerént ő is erős hittel eleibe adatott conditióinak megtartására esküdt meg, s úgy választatott az haza urának is, s az hazafiai is nemkülönben, ha ő conditióinak áll praestálták neki homagiumokat, de mégis sem az maga letött hitéről meg nem emlékezvén, sem az Istennek törvényeit előtte nem viselvén, sokképpen conditióit megszegvén, az szegény hazafiai is sokképpen törvénytelenül nyomorgattatván, felette istentelen dolgok cselekedetiben rendkívül való fajtalanságokra fakadt, kinek istentelen cselekedetin megkeseredvén az becsületes igaz úri és főrendű ágyból született rendek, akarták nyakokról a megnevezett tyrannus fejedelmet letenni, de az felséges Isten ítéleti nem lévén megelégedve, bűnekért nyakokra adott tyrannus fejedelem elvételével édes eleink munkájokat nem boldogította, sőt azon tyrannus fejedelem büntetését engedte, amint feljebb is írtam, noha ugyan őtet is istentelenségiben sokára nem bocsátotta, hanem ez világon is gyalázatosan minden maradék nélkül ez föld színéről tűztől kitörlette, ugyanis Váradon 1613. esztendőben 17. octobris, Velence nevű várába, szokott feslett erkölcseit akarván űzni, egynéhány becsületes megszomorított főrend által agyonvereték. Jóllehet annak utána succedálván Bethlen Gábor, ki is sokakban előtte levő fejedelmeknek vétkes természetéhez hasonló lévén, talán hogy ő is szabadosabban követhesse azt, mire a másik nem érkezhetett, s hogy félelmet csináljon az ha hazafiai között azzal is, megjegyzé azon szegény főrendeket méltó cselekedetekért, méltatlan kőszívvel megsententiáztatván meg is öletett benne kettőt. Annak utána ugyan sok dicséretes munkái is, igaz dolog, ez hazában voltak Bethlen Gábornak, melyekkel egyéb vétkes cselekedeti hírét az emberi emlékezetben rész szerint nagyra és dicséretesekké tötte; így innen is kitetszik, hogy Isten akaratja ellen nem erőszakkal s okoskodással kell ellent vetni, hanem az alatta valóknak élete megjobbításával, magok megalázásával, poenitentiatartással, Istenhez sűrű, buzgó sóhajtással való fohászkodással kell az engeszteléshez nyúlni, és könyörgeni, hogy ha őfelségének is úgy tetszik, kit-kit mentsen meg az tyrannus büntető ostorozása szenvedésitől, amikor őfelségének tetszik, méltóztassék aziránt végezni és áldásul mást mutatni; ezalatt senkinek, amennyiben lehet, vétni nem kell, bosszúság illetést mind felső, hasonló s alacsonyabb renden kerülnie igen kell, sőt akinek lehet, bűn nélkül szolgálni, kedveskedni szükség, s minden ellenkező dolgot Istenért, mind őfelsége látogatását békességes tűréssel az jó reménysége alatt szenvedni kell. Mivel pediglen mindenkor szokott dolog az, hogy akármely nagy emberek s annál inkább fejedelmek körül a szerencse igen belső s kedves embereket emel, s gyakorta alacsony nembül is, de kivált az gyenge könnyen forduló elméjű fejedelmek mellé, ha kiket ilyeket emel a szerencse, jó s veszedelmes tanácsi között ítéletet nem tudván tenni, s emezek is tudván urok elméit, egynéhányan annyira öszveszövik, -fonják dolgokat, hogy valamit akarnak, mindeneket urok hatalma színe alatt magok kezekre hajtják nyereséges dolgokat, ha urokkal távolabb valóknak pedig valamelyiknek ártatni akarnak, nagy titkos mesterséges szép színek alatt, sok jó magok ígéretekkel, urokkal való szembenjutással, sőt magok ajánlásával is magokévá csinálnak másokat addig, míg arra ujjokat s mérges fullánkokat ki nem önthetik; annak utána pedig azon meghitt barátjokat még hamarább igyekezik nyakkal vetni a veszedelembe; ha kiket pedig sajdítnak urokhoz közelíteni s uroknak is ahhoz kedvét hajlani, annak nagy serényen áruló hírét, dühös nevét urak előtt híven állítják, akarván ezt elhitetni, hogy több híve náloknál nincsen, s nem éri elméjével az csekély elme, hogy nem az őhozzája való hűség cselekedteti, mert az hűség, az igazság, hamisságot nem kíván, de aki magát a máséból akarja hamis úton gazdagítani, más jámbor embernek megromlása nélkül nem teheti, aki másét hamisan nemcsak kívánja, hanem ugyan el is veszi mesterséges fogásokkal, ez merő hamisság, s nem hűség, de mégis hogy magában elszánt dolognak nyertes végét érje, hűség színe alatt mást hamisan veszedelembe ejt ez világ fia gyakorta. De ki győzné ez világ mesterséges politikájit és csalárd mesterségét mind pennára venni? Amint azért feljebb is írám: medio tutissimus ibis; igyezzetek mindennek szolgálni, senkinek nem véteni, lelketek ismeretét tisztán tartani, máséra nem vágyódni, ha mikor eljönnek is e világ tengere sirénusi veszedelmetekre, kedves hallású gyönyörűséges szavak kibocsátásával ösztökélvén benneteket más jámbor emberek megrontására, hazátok szabadsága bántására, egy kevés kedvességet nyújtván vagy ígérvén, fületeket bedugjátok, vigyázzatok: azt, amit közönséges gyűlésekben több becsületes haza rendei követnek, Isten segítségéből ti is minden jókban kövessétek azokat, s ámbátor nyomorgatástok legyen is választott uratoktól s mellette levő belső emberektől, tanálkozandnak is bátor, kik ezen igát le akarnák tenni fejekről, de ha nem egész közönséges gyűlésben hozák, ti elsők effélékben akármi biztatásra, ajánlásra se légyetek, noha nagy szép, helyes okokkal szokták az ilyet állítani, mivel veszedelmes; és ha példákkal merészlenék élni, igen közel való példát tudnék előhozni mind fejedelmek és ország között, mind pedig belső és nagy emberek között, melynek ma is sokan vallják kárát. Hamikor pedig efféle közönséges országgyűlése eleiben titok nélkül mégyen, az olyan casus látni való, hogy Istennek az népen és hazán vagy áldása, vagy nagyobb látogatására út nyittatik. Ekkor ti is az közből olyan állapotban magatokat hazátoktól el nem vonhatjátok ugyan, de elsők úgy is ne legyetek, megtartván azt, hogy: medium tenuere beati*; ha Istentől lészen, módot és utat mutat Isten. Azért mindenekben, de kivált az olyan nagy dologban tiszta lelkiesmérettel, böjtöléssel szabad Istentől maga dolgai igazgatására szent lelket és mintegy tanácsot kérdeni, mely ha tökéletes szívből lészen, bizonnyal csudálatos vezérlését Istennek ember magán tapasztalja, letevén minden bosszúság űzést, maga haszonkeresését, mert noha szokták mondani, hogy quisque suae fortunae faber est, de nem istentelen úton, mert ha látszik is ideig, de nullum violentum durabile6. Annak felette szükség azt is igen előttetek viselni, hogy ez világnak az ő megveszése igen gonosz politiát nemzett az emberi társaság közé. Találkoznak néha olyan társaságok is, kik igen nagy barátságosan, sok esküvésekkel sőt ajándékokkal s több szeretetnek jeleivel is az ember mellé adják magokat, csak azért is, hogy titkos dolgokat s dolgait, az természeti hajlandóságot kitanulhassák, s mihelyt azokat jól kitanulják, rabjoknak tartják, és kevés bosszúságért igen ártalmas ellenséggé válik a nagy barátság, mert noha az embernek, úgy látszik, hogy soha annak az meghitt barátjának nem vét, sem az őneki, de az világ és a következendő s jövendő dolgok még mit hozzanak magokkal, tudja csak a Jóisten, ember néha akaratja ellen is vét, akármely meghitt barátjának, és néha pedig az kéntelenségből is oly ügyet gördíthet ember eleibe a szerencse. Azért jobb valamely titkot, ha szükség nem kénszerít a kimondásra, magánál tartani (meghitt szolgákról is így gondolkodni illik), mert a szó csak addig emberé, míg ki nem mondja száján, de ezentúl másé, mind magyarázása, mind elébb való adása. Megtartásra illő amaz keresztyén poéta írása: Virtutem primam esse puta compescere linguam, proximus ille deo est, qui scit ratione tacere7, mert ha szintén (azminthogy úgy is illik), valakivel lehet tökéletes barátságot tartani az embernek, s mindezen barátság sem hozza azt magával, hogy minden titkát ember kibeszélje, s másról értettet is kimondja: sőt ha más nektek jelenti is titkát, sem bosszúságban, sem egyéb akármi alkalmatosságban is nem illik az megjelentett barátja ellen kijelenteni, feltevén azt, hogy ura s hazája ellen való dolgokat nem forgat, mert az olyaténokra hütesek szoktak lenni minden haza fiai. Egyszóval mind boldog s boldogtalan állapotjában embernek ez világ sokféle veszedelmes tőrei között úgy kell járni, mint az mezítlábos ember az tövisek között. Rövideden azt is illik előttetek viselni: Quod tibi non vis fieri, alteri ne feceris*. Hogyha pediglen Isten benneteket vagy közületek valamelyiket megtartja, s jobb szerencsével áldand meg, melyeket Istentől kívánok, s uratok előtt kedvességet s hitelt találtok, azon is Istennek hálákat gyakor imádsággal adjatok, s azt tökéletes és józan s tiszta élettel őrizzétek, mert soha senki oly kedves és hiteles nem lehet, hogy néha gyűlölségre s megvettetésre ne jusson, s minél hitelesb s kedvesebb ura előtt valaki, annál inkább támad ellene való s igyekező társa, s az értékkel, jó szerencsével együtt nevelkedik s sokasodik ellensége irigye s gonoszakarója: az poétaként: nulla fortuna sine invidia. De mind az ilyen állapotban is, ha kitanulhatta is az gonoszakaró, annak elejét ne bosszúsággal s más üldözéssel igyekezendő venni, hanem inkább illendő állapotjához képest való becsületi megadással, békességes szenvedéssel, sőt ha lehet, még azoknak is szolgálattal kell lenni s istenesen barátságos az valóságról meginteni, okosan tartani is az olyaktól, s előttök meggondolt okkal beszélni, s ha mikor lehet, mások előtt is gyakrabban, hogy ha oly dologban vádaskodnék ellenetek, bizonyság mentségtekre lehessen. Így, mivel a szerencsének kerék formájában gyakorta akik felfordulnak, nagy értékekkel, urak előtt való belsőséggel, hitellel felruháztatnak, és viszont mindazok aláfordulnak, s előbbi boldogságuk szomorú boldogtalansággá válik, s mind az út mellé vetett borsó mindentül szaggattatik, így az boldogtalanságra jutott ember magánál alábbvalóktól is megvettetik, s ellene törőknek, s ha kiknek az előtt vétett, szájok nyílik. Valakiknek lehet azért felszolgálni, mikor módja van embernek benne, kicsintől fogva nagyig mindeneket megbecsülni, kit-kit az ő rendiben; azonba, ha miben vétnek is, elsőbben tisztességes intéssel, azután meg ijesztéssel, ha ugyan az sem elég okos, ítélet szerént való megbüntetéssel, az megbüntetés is pedig nem hirtelenséggel s maga megbúsulásában légyen embernek, mert az olyat gyakrabban meg szokta bánni, hanem gondolkodás után. Az illendő félelem szükség mindazáltal, hogy magát is mindenekkel szerettesse, illik, mert akármi időben is, de boldogságban mégis válik az sok baráti s jóakarói közül embernek vigasztalója s esetinek nem örülője, hanem sóhajtói lésznek, s ha maga méltó okot esetire nem ád ember, néha előbbi boldog állapotjára Isten és barátja felemelik. Valahol azért a szerencse, hidjed bizonnyal, nem messze a szerencsétlenség is, s valamint, hogy nem megmaradandó város ez nekünk, úgy bizonnyal nincs is megváltozhatatlan jó ez földön, sőt mindenek változás alá vettettek. Ne ígérjen azért senki akármi boldog állapotjában is magának állandóságot ez világban, mert mind az régi seculumok s mind az mostani teli példákkal; nincs az ellen sem erő, sem tanács, sem kincs.

Ez állhatatlan világ sok veszedelmes tőrei közt, melyben mind lelki, mind testiképpen sok veszedelemre vivő utak, különb-különb formában való módok, az emberek megejtése után szüntelen ólálkodó testi-lelki ellenségei munkáiban, az felséges Istennek szükség segítségét, tiszta, józon s tökéletes életben buzgó gyakor imádságban kérni: mert sem voltak, sem lesznek oly mester politikusok, kik magokat úgy tudják vezérelni megeséstől, hogy ne féljenek. Istent híván pedig segítségül, s az ő szent felsége törvényit s az természet reguláját, ki-ki maga előtt viselvén s dolgait aszerént igazgatván, kétségkívül Szentlelke által úgy igazgatja s vezérli az őket félőket, hogy ha láttatik is embernek dolga nem jól folyása mindenekben, mindazáltal mindazokat a felséges Isten javára adja azon embernek, mivel ígérete is tartja ő szent felségének, mert a Krisztus Jézus szentséges tanítása által, az mindennapi, előnkben adott szent imádságban édes Atyánknak ígérte magát bizonyára minden keresztyén lelkeknek. Azért valakik édes, teremtő Istenöknek, ez nagy Atyjoknak parancsolatját s édes igéjét örömmel viselék, teljes bennök való bizodalmokban meg nem csalatnak, s Szentlelke által úgy igazgattatnak, hogy ez világ sok szélvész habjai között is megtartatnak, az örök életnek koronáját is elnyerik. Ámen.

Azkiket azért, édes gyermekeim, Isten közületek megtart, ha azt akarják, hogy régi jó emlékezetű előtök dicsérete s nevének megmocskolójuk ne legyetek, és ez világ előtt is tisztességetek meglégyen, s csendes, becsületes életetek, féljétek az Istent, az igaz római katolika vallásban erősek legyetek, az felséges Isten törvényi betöltésére igyekezzetek, az isteni szolgálatban szorgalmatosok legyetek, mindennémű dolgaitokat szorongatástokat a felséges Istennek ajánlván, igyekezetetöket és munkátokat az Úrnak nevében kezdjétek, így nyugodva lén minden ezt követő lélek, hogy tapasztalható igazgatását, oltalmát, dolgaidban előmenetelt szemlátomást érezni fogsz, s tapasztalsz magadon.

Továbbá pedig, édes maradékaim s nemzetim, ajánlak mindnyájan benneteket az teljes Szentháromság egy bizony Úristen kegyes gondviselése alá, és szent vezérlése alá, s megtestesült ige az Úr Jézus Krisztus dicsőséges szent anyja patrociniuma alá, s minden szentek szent esedezések oltalma alá. Éljetek, szaporodjatok az ő nagy neve dicséretére lelketek idvességére.

1683. 12. April. 

Szentbenedeki házamban Kornis de Ruska

*) Kornis Gáspár (1683) különleges helyet foglal el az erdélyi memoárirodalom fejlődésében. Szemben hazája többi emlékírójával, ő nem protestáns, hanem katolikus főúri család sarja, így Erdélyben a felekezeti kisebbséghez tartozás egzisztenciális bizonytalanságot jelentett számára. Ősei többször szembekerültek az erdélyi fejedelmek protestáns tanácsosaival, a család több tagjának száműzetés vagy kivégzés lett a sorsa. Kornis művének legfőbb célja az, hogy utódai számára az udvari életről a legszükségesebb tudnivalókat írásba foglalja, s úgy vonja le a tanulságokat a családi históriából, hogy az utókor megismerhesse belőle – a vallási kisebbségben való kitartás ellenére is – a megmaradás módozatait.

A viszonylag rövid írásmű a mai olvasó számára a nehezebben élvezhetők közé tartozik, főként bonyolult körmondatai, többszörösen összetett mondatkígyói miatt. Úgy véljük, ennek ellenére helyet érdemel gyűjteményünkben, egyrészt, mert egyetlen nyomtatott kiadása ma már alig hozzáférhető, másrészt mert a barokk emlékirat jellegzetes példánya, kötetünk más darabjaitól elütő szemléletű írása, moralizáló-elmélkedő részletei pedig Bethlen Miklós emlékiratával rokonítják.

Kornis életével és művével a szakirodalom még alig foglalkozott. Kiadása Makkai Sándortól való (Erdély öröksége IV. Bp. 1942). A szövegben az íróra jellemző helyesírási sajátosságok közül néhányat (pl. „édes atyám uram”) változatlanul hagytunk. Néhány helyen az eredeti szöveg szavai olvashatatlanok, ilyenkor […] jelöli a kihagyást.

1) Kornis téved, amikor a Báthori Gábor elleni összeesküvés szereplőit megnevezi: nem Kendi Sándor, hanem fia, Kendi István erdélyi katolikus főúr vett abban részt, 1610-ben. A kudarc után elmenekült Erdélyből, majd 1614-ben tért vissza, miután Bethlen Gábortól kegyelmet kapott

2) Nincs szerencse irigység nélkül.

3) Mert pápista, vagy az volt.

4) A török csapatok 1660. augusztus 28-án foglalták el Váradot.

5) A nagyszőlősi csatáról van szó, ahol Kemény János elesett 1662-ben az Apafi Mihály seregével vívott harcban.

6) Az ellenséges szavak elhatalmasodtak fölöttünk, és a mi gonoszságunkat te megbocsátod.

7) Gondolj arra, hogy a legnagyobb erény a nyelv megfékezése, Istenhez az van közel, aki tud okosan hallgatni.