Bronzból, ezüstből, aranyból verve
Fura kis fürge jószág,
Kacér pengéssel ide-oda pergő
Csiklandozó bolondság.
Belőle néz ránk a kenyér, a hús,
A bor, a ruha, kőszén,
Fényt és illatot szép szeme dobál,
Villanyra tőle gyúl ki a homály,
Ő úsztat át a szerelem, a mámor
Ölelgető gőzén.
Felültet röpke gyorsvonatokra,
És visz világot látni.
Gömbölyű karján sétálnak elébünk
A föld minden csudái.
Az erős London, a kecses Páris,
Az állig páncél Berlin,
Róma dús szobra, képe, kék ege
Felénk kúszik, csak pénzt dobjunk bele,
Csak így szól hozzánk az új szépségeknek
Mézes-szavú nyelvin.
Jaj, de ha az ő üde szép arca
Elkerüli a házunk?
Sebaj! csikorgó veszett télen is majd
- Bor – meztélláb bokázunk.
Minek ruha a pénztelen úrnak,
Hisz pucér minden féreg!
A szerelem, bor tüzes mámora
Ne boruljon az agyára soha,
Vigadjon, ha egy falat húst süthet
Ünnepi csemegének!
Lomha túzokként gubbasszon otthon,
Kinek nincs bő ezüstje,
Bámuljon álmot űzve, piperézve
Az olcsó pipafüstbe.
Szúrja ki lelke széplátó szemét,
Ha új földek felé néz,
Nyugtalan szívét jól vesszőzze meg,
Ha friss szépségek lázáért remeg...
Te színes, szürke, bő és szegény élet
Áldása, átka: pénz, pénz!
(Forrás: Debreceni Szemle, 1912. 9. szám)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése