Ki szemeivel nem néz, hanem les,
hatalma megcsúszó ormain ül,
onnan leskel;
lesi, ahogy lenn a völgyben,
- lenn a közös napok kútmélyén –
ahol nem ragyog a Nap, ahol csak
napra-nap, ahol nem ragyog a Nap,
ahova nem zuhog, nem sugárzik,
csak beszivárog, beszűrődik
isten eltérített mosolya, a fény;
lesi, ahogy lenn a völgyben
megteríti asztalait az ember,
a terített asztalon karéj kenyér,
a megvetett ágyon meztelen asszony,
hirdeti térj be, térj haza, egyél;
ki szemeivel nem néz, hanem les,
lesi, ahogy lenn a völgyben
elballagdál egy terhes asszony,
arrébb-billen egy kő vagy egy kerék,
szárnyát élezi, elszáll egy madár,
jól van, nem nyüszít, nyüzsög a nép,
de nincs jól, hisz meg-megáll;
rosszabbak, mint a hangyák,
gondolkodnak, mert megállván eltűnődnek,
rosszabbak, mint az igavonó állatok,
nemcsak terhüket, hordják titkukat is,
hordják csak: rogyjanak össze alatta!
le kell dönteni az embert,
szét kell verni a fejeket;
ki szemeivel nem néz, hanem les,
lesi, ahogy lenn a völgyben
ballag egy terhes asszony, lábrakelten
a b-betű, odébb-gördül a kerék, az o, az ó,
szárnyát emelő madár: a zé;
ki szemeivel nem néz, hanem les,
most maga elé mormogja, imáját:
könyvtáruk egét rogyasztom rájuk,
a könyv üti szét majd madár-fejüket;
de késő már, imája mire beesteledik,
lenn a völgyben megvirrad,
szoborszerűen, végképp.
(Forrás: Forrás 1982.1.sz. 9. l.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése