Úgy tetszett: láttam régholt szentemet,
mint Alkestist, a sír áldozatát,
kit Zeusz fia férjének visszaád,
halálból tépve, halvány-reszketeg.
Lemosva gyermekágyi szennyeket,
jött, rajta ős-törvényű tisztaság,
úgy, hogy bíznom kell mindörökkön át
a mennyben látnom gáttalan lehet.
Lelke színe fehérlett köntösén.
Arcán fátyol; s átsejlett fátyolán
a báj, a vágy, a jóság; ennyi fény
az ő arcáról tündököl csupán.
Már rám hajolt, s jaj, fölriadtam én,
elszállt, s a nap meghozta éjszakám.
(Ford.: Tóth Árpád)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése