Zrínyi Miklós: Feszületre

1.

Sirtál már eleget lám Ariannáért,

Fogyattad könyvedet csak egy Violáért,

Csak meg nem változtál, mint Biblis, semmiért,

Édes Musám, füért és rothandó eszközért.

2.

Hidd ki most magadbul könyvedet nagy okért,

Árrassz cataractát szemedbül méltóért;

Azért, ki körösztfán függött büneidért,

Az ki Istened volt, megholt váltságodért.

3.

Hogy nézhetsz emberre, ember teremtője?

Igy téged megcsufolt ő hitetlensége,

Annyi sok vett jókért, mint tenger fövenye,

Mint latrot, mint tolvajt, feszite körösztre.

4.

Onnan is mutattad, igaz juhász voltál,

Veszett nyájod után magasrul vigyáztál,

Atyádnak vétkekért sokat imádkoztál,

És elfelejtkezni vétkünkrül akartál.

5.

Virágzott tested is halálos sebektül,

Ázott az szemed is igen bőv könyvektül,

Szájad megkeserűlt az mérges ecettül,

Bajt vittál, harcoltál halállal vitézül.

6.

Vitézek Istene, te függsz az körösztfán,

Ki győzedelmes vagy, s ezer sereged van.

Hun karod, fegyvered, hun vitézséged van?

Hun van angyali kar, hun istenséged van?

7.

Hej, mert te ezeket mind fottig letetted,

Égi hatalmadat, nagy istenségedet;

Az emberi testet magadra fölvetted,

Azért hogy hullathasd érettünk véredet.

8.

Azért hogy poklokban, láttad, merültünk volt.

Azért hogy mi lölkünk örökségre megholt,

Szállottál le égbül, az hun lakásod volt,

Függöttél körösztfán, az kin tested megholt.

9.

O te nagy Jehova, kegyelem forrása,

Kegyelmes Eloim nagy Istennek fia,

Seregek Istene, zsidóknak királyja,

Alfa és Omega, és jók bizodalma!

10.

Látod, mi érdemünk, mint küvön hangyanyom,

Sok bününk peniglen, mint levél az fákon,

Mint örvény tengeren, és fövény az parton,

És mennyi madár jár levegőben szárnyon.

11.

De mind ezeknél is nagyobb te kegyelmed,

Annak vége nincsen, s azért bizunk benned.

Mi hasznod féreggel neked törvényközned,

Hatalmot mutatnod, és ránk fegyverkezned?

12.

Száraz polyva ellen, az kit szél elhordoz,

Mutatod erődet, ha ránk haragot hozsz,

Nem illik az harag, Uram, irgalmadhoz,

Nagyobb dücsőséget bennek kegyelem hoz.

13.

Uram, nem miértünk, sem mi érdemünkért,

Hanem kegyelmezz meg magad irgalmáért;

Ne legyen heában, hogy fiad ontott vért

Körösztfán miértünk, az mi váltságunkért.