rejtett arcod
már egyre világosabb
ahogy a hajnalt kilélegzik a fák
s a korai
madarak mint a lángok
sorstalan csaponganak
legszebb ruhádban
meztelen
kilépsz az éjszakából
hal voltál
hátadon hullámok visszfénye
zöld szél űzött
szikla hasogatott
elrejtettek korallok húsvörös ágai
tízezer neved kimondom
az ölelésnyi örökkévalóságban
és újra eljön értünk
szobánkba bezúdul a tenger
fekszünk arctalanul
akárha éltünk volna itt
oly ismerős
a hullámokba-tört szelek zúgása
(Forrás: Tiszatáj 1979. 7.sz. 101. l.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése