2018. ápr. 21.

Gvadányi József (1725-1801): Falusi nótárius budai utazásából




Véltem, fogom látni nemzetemnek fényét;
Magyar öltözetnek kiválasztott kényét.
Bíbornak, bársonynak, skárlátnak a színjét,
Szibériából jött nyusztját és gerinyét.

Véltem: mente, dolmány takarja testeket,
Skófiumból szőtt öv keríti ezeket.
Borítja hogy hosszú nadrág szemérmeket,
díszesíti nyusztos kalpag a fejeket.

Karmazsin, kordovány-csizma lesz lábakon,
Tigris- vagy párducbőr fog függni hátakon,
Kerecsen-, kócsagtoll lebeg kalpagokon,
Bogláros pantallér csörög a nyakokon.

Gondoltam: üstökök érik a vállokat,
Kard tarsollyal fogja verni a lábokat,
Buzogány vagy csákány tölti meg markokat,
Olykor hogy páncéring fedi be tagokat.

Véltem, hogy ha ülnek paripalovakon,
Igmándi, füredi nyereg lesz hátakon,
Fecskefarkú cafrang fog függni farokon:
Szironyos, sallangos szerszám lesz azokon.

Vagy hogy ezek lesznek skófiummal varrva,
Ezüst avagy arany boglárral takarva,
Vagy lésznek tengeri csigák reá rakva,
Sárga, veres és zöld szironnyal zavarva.

Így jártak valaha nagy hírű eleink,
Egész világot rettentő őseink,
Így jártak királyink, grófjaink, hercegink,
Mi zászlós uraink, mi minden nemesink.

Hajdan ha a dáma a hitnek láncával
Összeköttetett, élt maga párjával,
Illeték menyecske szép titulussával,
Hívták nagyasszonynak esztendők múltával.

Ez hajadon fővel, akármerre jára,
Soha ki nem mene templomba, utcára,
Ez által adta ő mindennek tudtára,
Hogy vendég volt gyűjtve már lakodalmára.

Kötöttek hajából kontyot a fejére,
Kivarrott főkötőt tettek tetejére,
Arany láncot, gyöngyöt a kerületére,
Gyémántos reszketőt, mennyi csak ráfére.

Vagy hosszú fátyollal kötötték bé fejét;
De sok köves tűkkel rakták meg tetejét,
Hosszan függött ez le, és alól csipkéjét,
Sarka emlegette szoknyája recéjét.

Alabastromszínű nyakát a kaláris
Kerítette: gyöngy volt, de orientális,
E mellé volt kötve még szép arany lánc is,
Zománccal futtatott filigrán-munka is.

Arany avagy ezüst fonálú bíborral
Takartatott karja; de e volt fodorral
Szépen ékesítve, ráncba vett bodorral
Ékes volt, és ezt szem nem nézte komorral.

Módosan volt kötve karjok pántlikával,
Ujjokon volt gyűrű arany karikával,
A fülbevalóink hasonló munkával
Vala elkészítve briliánt rózsával.

Karcsú derekokon vala váll felöltve,
Mely volt a szabótól halhéjjal megtöltve,
Közepe kevéssé volt test felé döntve,
Úgy tetszett, hogy ez van derekára öntve.

Fűzték minden színű selyem pántlikával,
Erre megint gyöngyöt két zsinór sorával,
Ékesíték aztat olasz bokrétával,
Vagy balra feltűzött szép medáliával.

Szoknyájok Májlandba szövött kamukából
Vala; vagy aranyos, ezüstös brokátból,
Vagy bársonyból, melyet hoztak Genuából,
Félig prémzett vala mind elől, mind hátról.

Mindenféle kötényt ezekre kötöttek,
Gyöngyből vagy gránátból, párövet öveztek,
Régenten lábokon csizmákat viseltek,
Nincsen seculuma hogy cipőt öltöttek.

A kisasszonyok is mind így öltöztettek,
Csak egyedül azzal megkülönböztettek;
Hogy ezeknek feje nem főkötöztettek,
Sem hosszú fátyollal bé nem fedeztettek.

Ily öltözeteket Budán nem láthattam,
És még magyar szót is csak ritkán hallhattam,
Hogy lehet ez? éppen azt meg nem foghattam,
Ezen dolgon méltán én álmélkodhattam...

Igen szépen kértem én a cancellistát,
Hogy mutasson nekem magyar urat s dámát,
Vezessen helyekre, hol ezeknek számát
Láthassam hazámnak fényes ragyogványát.

Elvezetett engem az ország házához,
Éppen midőn üle főrend a táblához,
Ifjúság álla ezeknek hátához,
Hozzá fogtak mindjárt az ország dolgához.

Mondá: lásd most földi! ez mind magyar mágnás
Amaz cardinális és egyszersmind prímás,
Ez ország bírája; personális e más,
Kiknek kulcsok vagyon, mindenik kamarás.

Tekintsed ama négy ítélő bírókat;
Többieket pedig mint tanácsadókat,
Ím! azért mutatom, hogy láss magyarokat,
Mivel Budán látni óhajtád azokat.

Nézd amott összeült prokurátorokat,
De tudja, hogy te látsz annyi farkasokat,
Rosszabbat, mint embertevő cigányokat,
Incattust esznek ők, esznek actorokat.

Vendéghajjal köztük, sok fedezi fejét;
Mert o keki onos bántja a velejét,
Ezzel takarja be ki-ki maga fülét,
Hogy palástolhassa, Midásnak a nevét.

Nézd e körülálló szép iffiúságot,
Mindannyi hazánkban felnevelt virágot,
Idővel közülök sokan az országot
Fogják kormányozni, érnek méltóságot.

Az országháznál oly jól helyheztetett,
Hogy a táblán végig két szemem nézhetett,
De alig vehettem itten lélekzetet,
Oly nagyon fájt szívem, bánatban reszketett:

Mivel kevés mágnás van magyar ruhában,
Az is már öreg volt, ki volt ily gúnyában,
Legtöbben valának mind német nadrágban,
Nem magok hajokkal, hanem – parókában.

(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza, - Új ifjúsági kiadás – Átdolgozta és kibővítette: ifj. Bókay János – Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, Bp.,1927.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése