Oh szent igazság! a ki hatalmadat
S megtisztelő fényedet e csalárd
Világ előtt elrejtve tartván,
Számtalan üldözetek között vagy. –
Jer, jer! födözd fel mennyei képedet
A párütőknek, kik koronás fejed
Ellen kikelvén, ostromolják
Trónusodat buta fegyverekkel.
S megszégyenülvén színed előtt, dühös
Bűnnek átkát fogja keseregni,
A fényes erkölcs zord irigye,
A fenekedni szokott gonoszság.
A nagyra termett, bátor az ég szakad
S bús csattogással mennykövi hullanak,
A nagyra termett, Istenének
Féli s imádja dicső hatalmát.
Ama borostyán-ágakat, érdemes
Lantodnak ékes címerit a kaján
hiába bűbájolja, zölden
Fognak azon fejeden maradni.
(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza, - Új
ifjúsági kiadás – Átdolgozta és kibővítette: ifj. Bókay János – Athenaeum
Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, Bp.,1927.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése