ÉNEKES KÖNYV
melyet én Wathay Ferenc
az Fekete tenger mellett az Fekete Toronyban
Konstantinápolyon kivül való nyomorult rabságomban
szerezvén,
Galátha várasában csináltattam,
és punktrul punktra egy vonyétásig
minden újonnan magamtul szerzett énekekvel
magam tulajdon kezeivel írtam
ANNO
1604
*
Fordéts' már, Istenem, szent szömeidet reám,
Kérlek, elégeld meg nyomorgásim s tér' hozzám,
Tagaim fájdalmán és lölköm siralmán
Könyörülj óhajtásán.
Reám mert szállának te nagy erős ostorid,
Méltó bűneimért es nagy kemény haragid,
Nagy nehéz vasakban, rút sötét tömlöcben
Vetének igazságid.
Akaratod kűvöl semmi nem történhetik,
Verebek közűl is csak egy el nem eshetik,
Sőt te híveidnek még hajok szálok is
Nálad száman tartatik.
Naggyal mert magasbak egeknél bölcsességid.
Az nagy mélységet is által hajtják hatalmid.
Széles ez világot az benne valókkal
Jól látják szent szömeid.
Csudán az egeket az vizekre fondálád,
Az temérdek földet az mélységre alkotád,
Kiknek kűlábait és erős oszlopit
Csak egy szóddal csinálád.
Im, kútfejeknek is ereit te hordozod,
Az magas hegyekben kűsziklák közt jártatod.
Az nagy széles tengert, benne sok csudákval
Egyedül csak te birod.
Senki nincsen, néked ki tanácsot adhasson,
Sem akaratodnak ki ellene állhasson,
Sőt inkább micsoda az emberi állat,
Jobb hogy csak fejet hajtson.
Csak egy punktnyit semmit nem mivelsz te ok nélkül
Az én rabságom is, vallom van Fölségedtül,
Én sok büneimért, kit méltán rám adtál,
Ne vesznék el lölköstül.
Uram, uram, azért szent seregeknek ura,
Tebenned bízóknak kegyes, irgalmas atyja,
Tekénts reám mégis, mert keserűségnek
Ládd, vagyok nyomorult fia.
Siralmas lélekvel könyörgök Fölségednek,
Elégeld meg, kérlek kínvallását testemnek.
Ne nézd bűneimet, holott ifjúságom
Adtam volt én ördögnek.
Vallom: bűnösb senki nincs világon nálamnál,
Nagyobb terhet ez föld nem visel rútságimnál,
De hogy irgalmas vagy, azért benned bízom,
Tudván: nincs jobb náladnál.
Azt is most sőt értem, hogy kedvedben bévettél,
Mert nagy bűneimben elvesznöm nem engedtél,
Háladó szolgád kjiért örökké lészök,
Hogy itt engem megvertél.
Tudván azért immár, értem akaratodat,
S engesztelnöm mivel kellnék nagy haragodat?
De látod, nincs módom, sőt könyörgésömmel
Bántom uraságodat.
Holott az kuldusnál sokkal nyomorultb vagyok,
Mert napvilágbann is rátkán én részes vagyok,
Tengert az egeknél hamarébb meglátom,
Minemő helen vagyok.
Alamizsnáimmal szegént nem segéthetöm,
Ha neköm is más ad, mert csak akkor ehetöm,
Bútúl és bánattúl sok gondolkodástúl
Elfáradt minden testem.
Jussak hát eszedben, és immár szabadíts meg,
Hogy hütöm gyümölcsét néked mutathassam meg,
Bárha nem szolgállak, téged nem dicsérlek,
Ennél is jobban vergy meg.
Nó, azért magamat immár én reád hattam,
Mint megkötözött juh, s nyögve megszomorodtam,
Mint erős kűszálhoz, te igéretödhöz,
Uram, úgy támaszkodtam.
Isten vagy te, s tudom, igaz szent igéreted,
Soha nem változik az te szent feleleted,
Melyhöz támaszkodván eleitül fogva
Szabadultak híveid.
Oroszlánok közűl és égő kemencébűl,
Erős tömlöcökbűl s hamis bírák kezekbűl,
Benned bízóidat, és sok fegyver közűl,
Szabadétád veszélytűl.
Summa szerint azaz: soha senkit nem hattál,
Azkik benned bíznak, - most is hát kiket hadnál?
Én is azért hiszem, bizonnyal meghallgatsz,
S laknom hagysz én házamnál.
Ez nagy reménséggel azért immár megnyugszom,
Keserves rabságbúl szabadságomat várom,
Mind az evelem levő nyomorult rabokval
Mellyet, hiszem, meglátom.
Tizenhatszáz és négy esztendőben ezt írám,
Hogy szabadulásom az Ur Istenre hagyám,
Keserves nótával egy magas toronyban
Tenger mellett dúdolám.
*
Wathay Ferenc a Sopron megyei Nagyvágon született. Szinte
gyermekkorától katonáskodott (16 éves korában kezdi meg szolgálatát,
Tihanyban), végvárról végvárra harcolt a török ellen. Többször meg is sebesült.
1596-ban Sárváron, Nádasdy várában, hadnagy lett "ötven lovon", majd
Veszprémbe került, ugyancsak hadnagyként. 1601-ben számos győztes várvétel
után, Nádasdy Ferenc oldalán részt vett Székesfehérvár visszafoglalásában. 1602
februárjában másodszorra nősült (első felesége pestisben halt meg, még
lakodalma évében), a tizenhét éves Vághy Zsuzsát vette el. Áprilisban a
"rút, uszta és felette szűk" Fehérvárra tért vissza, a vár
vicekapitánya lesz egy német gróf után, a magyar katonaság főhadnagya. Amikor
augusztus végén a török Fehérvárt ismét kezére kerítette, "nehéz
sebekben" török fogságba esett. Számos esetben, merészen, szökést kísérelt
meg, de mindannyiszor elfogták, nem egyszer kegyetlenül megverték, megkínozták.
Végül is 1603 őszén Nándorfehérvárról Konstantinápolyba szállították és október
31-én a Fekete Toronyba zárták. A keserves rabság szorította rá a verselésre,
élete történetének megírására és a rajzolgatásra. Szabadulását várva, az ország
tragédiáján töprengve s fiatal felesége - "árvája" - után epekedve,
1604-ben kezdte írni Énekeskönyvét, amelybe addigi, nyilván gondolatban
megformált költeményeit is belemásolta. 1606 elején a török fölvitte Wathayt
Budára, de - minthogy Bécs nem volt hajlandó cserébe adni érte egy rab béget -
szabadulásának reménye füstbe ment. Újból visszatuszkolták török földre. Utolsó
versét Nándorfehérvárról keltezi, 1606 márciusában. Hogy később mégis
megszabadult-e, vagy török fogságban pusztult-e el, nem tudjuk. Azt sem, hogy
Énekeskönyve miképpen került haza.
Ezt a becses emléket most a M. Tud. Akadémia kézirattára
őrzi. Tartalmazza (...) még a Székesfehérvár veszéséről való - meglehetősen
darabos - históriát, egy bibliai tárgyú hosszas versezetet, valamint prózai
függelékként egy elég részletes önéletírást. Növelik a kézirat értékét Wathay
ügyes, friss, kitűnő megfigyelőre valló, festékkel színezett rajzai, melyekkel
részben illusztrálja, részben kiegészíti versei mondanivalóját.
Egyetlen kiadása a verseknek: Wathay Ferenc Énekeskönyve,
Székesfehérvár, 1955. Kiadta életrajzi bevezetővel - gépelt sokszorosításban
betűhíven, 149 példányban - Nagy Lajos.
*
(Forrás: Jeney: Magyar költők XVII .század; Budapest, 1956.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése