Robbanni áhitoz az ég,
a föld, mint roppant máglya ég -
Ó, reggel rekkenő ködök,
gyújtózsinórként füstölög
a vers agyamban s fülleteg
pislognak bennem a rímek -
nem tudok szebbet mondani:
világot kell ma gyújtani!
- Ó, néma fojtás, barna láz,
amelyből zengő robbanás
lesz délutánra, rőt vihar,
kiáltó férfikari dal:
Te segíts engem gyúlani,
versem világgá gyújtani -
viharrá kelnem, óh, segíts,
mert itt a lángnak szárnya nincs.
Itt már az Isten sem segít.
A puskapor kialszik itt.
Elzápul minden robbanás
és csütörtököt mond a láz...
Zsinórom végén ül a rém,
dermedt közönnyel int felém -
az örök tél bálványa int,
megfagynak rajta lángjaim.
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 143-144. old., Ifjúsági Könyvkiadás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése