1.
Ki gyermekkézzel szórtam gondtalan
ifjúságomnak harminc aranyát -
megállok most és vallatom magam:
láttam Párizst - nem láttam Baranyát;
láttam Monte Carlot és Avignont -
s mint a játékos, kinek pénze fogy,
riadva kérdem: mit nyertél, bolond?
elmúlt Avignon - itt maradt Somogy.
Midőn Csokonai Vitéz Mihály
megírta itt dorgáló énekét;
midőn lent ült Szántód partjainál,
Tihany felé elmerengetve két
mandulaszemét, már többet nem tudott -
nem látta Watteau-t,nem látta Boucher-t,
de éppoly szépet, szebbet álmodott -
s lába előtt bölcsőben sírt a Lét...
Lábam előtt a bölcső most üres.
De ébredsz már, s tán megvajúdsz, Világ...
Visszajöttem, szép Újszülött, heves
könnyek között lelkem takarni rád:
ki már közelgesz csúf anyajelek
között, téged hív s téged fél bután
a kín - s a dölyf; a dac s a rémület -
Holnapra talán megszületsz, Hazám!
2.
Ölelj magadhoz százmellű anya,
dombos vidék, ki búsan szenderegsz.
Tán rólam álmodsz lázvert éjszaka,
utánam nyúlsz karoddal s megremegsz;
és holdtakarta álmod éjfelén
rólam beszél a rezzentajkú lomb,
barangoló fiadról - óh, felém,
felém sóhajtasz én Dunántúlom.
Szeress! szeretlek! és hallgass reám:
jönnek a napnyugati vándorok.
Földed, füved, vized a lakomán
megfogyott már, de jut még egy marok
nekünk is, kik veretni fegyverünk
messzire voltunk - adsz-e foglalót?
Elhagytunk egykor, hogy majdan legyünk
honunkba megtérők, - honfoglalók!
Én is, ki künn tanultam küzdeni
nagy mesterek fogását bámuló
apród-soron, - most fogom kezdeni:
ifjú elmével tollam forgató;
tollam kivonva fényesröptű kard -
bár ajkamon nem harsan induló:
mégis e jelben fogok győzni majd -
repíts Pegázus, bontott szárnyú ló...
3.
Gyöngypergéseddel ne ragyogj reám
Párizs fölgyújtott ege már te sem!
isten hozzád párizsi Notre-Dame,
ki bámultad karomban kedvesem,
s ti eldobált, ti karcsú látcsövek,
akikkel kémleltem az Életet -
bújócskás szemű csillagok, tüzek,
régenvolt tüzek, isten véletek!
Víg életem elillant hölgyei:
isten hozzád Croisset, Lisieux...
Engemet már a Bakony völgye hí
és számadásra serkent az idő -
melynek aranyszemű hálója már
körülfogott, s úgy őrzi majdani
dicső orcám, - sem élet, sem halál
nem fogja róla leszakítani.
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 140-142. old., Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése