Nem messze onnan, ahol most lakom,
dolgoztam egy-két évig... Óbudán;
az emlék szól, akár a cimbalom,
vidáman-búsan, annyi év után.
Egy textilgyár kapott be napra-nap;
tág volt a torka, foga meg hegyes,
rabnál se voltam sokkal szabadabb,
ám ronthatatlan, fiatal, heves.
Nem is maradtam én sokáig ott,
elragadott az álmok ihlete,
s míg pisla mécs: a cél világított,
írtam, milyen a munkás élete.
Az emlék szól... a Rózsadomb alatt
most surran épp az édes nyárutó...
Futhat az év! Nem szegi szavamat,
gyermek leszek mindvégig.. ámuló.
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 124. old., Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése