Hol a vásár, ott a vásár,
közepében sámán kántál.
Közepéből messzire szét
az a síp, dob, hangzagyvarék,
közepéből az a lárma,
mintha Ázsiából szállna.
A sík alján a tág napból
jön egy lovas pejlovastól.
Kelet nyíló kapujából
jön a csorda, jön a pásztor.
A föld alól, mint a lélek,
mint a szöcske, ürge féreg,
mint a hangya, a tavaszi,
dől a magyar, az igazi.
Mint a király háznépével,
jön egy hajdú húsz ökrével.
Villan a felhőnyi porból,
kimennydörög a szíj-ostor.
Birka, borjú a bikára,
szimatol a kun a jászra.
Mint az árvíz, mint megéledt
kétezer évnyi kísértet:
a láthatár sír-árkából
dől a magyar, a javából.
Jön a gyerek, jön a bogrács,
tengelyen a sátoros ház.
Jön a kémény, ládd-a, füstöl,
jön az udvar mindenestől.
a kocsisor, mint a zsineg
gomolyaggá úgy tekereg.
Tekerül a kocsma köré,
mint falu a tornya köré.
Itt kanyarog karikára,
itt csobog Emese álma.
Mennyi utca, lenge térség,
futó állat, tarka népség.
Ni egy kabar egy ugorral,
egy onugor egy vogullal.
Ilyen néppel, ilyen fórum
lehettél, ős Karakórum.
Ni egy cserkesz, ni egy tatár,
egyik tikász, másik csiszár.
Kerek a vár, akár az ég,
kereng egyre, mint a kerék.
Hát maga, kínai, ma mi?
Láthatja kend, hogy vasúti.
Forog nyugatra, keletre,
a néptenger keveredve.
Van csízió, van dáridó
görög, török, örmény, zsidó.
Haj magyar sors, szétszakító
s újra összegombolyító.
Az a glóbus! itt van, itt jár -
Igyál, magyar, szebb lesz mindjárt.
égigérő porban szépen
nézd így jár keser levében.
Szennyben, szagban, jajban, zajban,
így forgat egyre vakabban.
Pokol ez, de édes, mint a
bakanépnek a körhinta.
Ebben élünk, ebben főlünk,
a napisten főz fölöttünk.
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 107-110. old., Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése