1.
Mintha elveszett kisfiam lennél,
úgy simogatom szőke fejecskédet:
néz rám visszatért mosolygás!
Engedd, hogy megfogjalak, hadd
örüljek néked pillanatra csak..
Lásd, én öregszem, de te nyíló bimbó
vagy még, kinek napfény és üdítő zápor
érleli frissé meztelen szépséggel
ragyogó bőrét. Érezd csak, tiéd a
kelyheit nyitó boldogság, mely
fel-felszabadítja olykor eleven
véred, - kapd végre bátorságát csöpp
izmaidnak, csintalan dolgokat mívelni...
2.
Ó, meztelen gyerek! márványból faragtak
téged, mint a szentek szobrát: mely
ruganyos férfi szebb s ünnepibb tenálad?!
Meleg húsod rózsaszínben csillog s áradó
mosolyban fürdik, mint harmattal-teli
ébredő virág, a hajnali csóktól... -
Így nézlek téged, borongó vággyal, amint
fejest ugrasz az azúrkék vízbe, mely
duhaj örömmel hullámzik rajtad s
egyre paskol, részegen ölelget, hogy forróbb
s minél szagosabb legyen tőled. Míg én,
csukló sóhajommal, itt merengek árván,
mint aki látja sorsát és búcsúzik:
Isten veled! Elmúlt boldogságom árnyéka
vagy te csupán. - Ó, ha kezembe szoríthatnám
most selymes kis kezedet, tudom
megéreznéd: benne remeg szegény,
félszegen kalimpáló szívem...
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 120-121. old., Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése