- lánykámnak -
Lehajtom a fejem, szemem könnyel tele,
Állok az ablakban, mért nem vagyok veled?!
Nyelem a bánatot, szívem burka reped,
Yoyózik a gyomrom, szédül már a fejem.
Oda, a távolba én olyan ritkán megyek,
Miért is nincs nekem veled közös telek?!
Csak egy kicsit közelebb! gondolom megint,
Sok apró virág… tavacska… hol pillangó kacsint.
Ilyennek álmodom, de kezem máris legyint,
Cseresznyefa ága közben arcomba suhint.
Soha nem adom fel, képzeletem így hevít,
Ilyetén álmodozom rólunk…Isten tán segít.
2008. ápr. 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése