Emberhangyák nyüzsögnek szerte,
Aratnak hajnal óta már,
Aranyszedőknek szőnyegére
Tengersok kincset szór a nyár…
… Ma ünnepet ül a határ.
A munka zajlik egyre, egyre.
Az Égen itt-ott felhő ácsorog.
Kaszáknak édes pengéjére
A búza könnye rácsorog:
A sok kalász megtántorog…
Meghal, mint szent csatán a hősök:
Az emberért a porba hull…
Keresztre rakják s megfeszítik,
A szívét elszedik rabul,
S vérit fogyasztják balzsamul.
Keresztben már az évi termés.
Megáll a szorgos sok tenyér:
Letarlott földön ünnepoltár,
Rajt’ föld véréből nőtt kenyér…
Imádság-fénye Égbe ér.
Keresztben áll az égi termés,
A mindennapi kenyerünk,
Szegényes, tépett asztalunkra
Az Isten adja fel nekünk
És várja, hogy a szent kenyérhez
Méltók, - és emberek
legyünk!
Forrás: Gyakorlati pedagógia 3. évf. 5. sz. 1937.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése