Jöjj gyermekem, életem reménye,
Én kis árvám, apátlan fiam.
Anyád ajkán mesél most az emlék
S apád lelke most hozzánk suhan…
Nézzed e képet!... Domború mellét
Sűrűn takarja kitüntetés.
Szótalan ajkán most már a szó, csak
Égből leszálló csilingelés.
Elment, mert hívta két erős karját
Árpádtól szerzett hősi honunk.
Elment mert győzni, vagy halni tud csak
Keleten sarjadt büszke fajunk!
Elment… hogy vissza sohase jöjjön…
Nem mondta kis szád: - édesapám…
Sírján, ott messze, kárpáti tájon
Havasi gyopár nyílik talán.
Látod, fiacskám, utolsó lapján
Kusza betűkkel ezt írta még:
… Csókolt meg édes, kicsi fiamnak
Jó Istent látó két szép szemét…
Érezte már, hogy égi mezőkre
Hívja lelkét az isteni hang…
Nekünk meg akkor búcsúzva csendült
Angyal kezétől húzott harang…
Elment, hogy mindig
velünk maradjon…
Elment, hogy égből
nézzen le ránk…
Elment, hogy Nálad
szószólónk legyen:
Árvákra néző
Isten-Atyánk…
Forrás: Gyakorlati pedagógia 2. évf. 10. sz. 1936.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése