I. A
szerző indíttatása
II.
a) A
novella megalkotója
b) A
Dekameron jelentése
c) A
mű kerete
d) A
novellák jellemzői
e) Szereplők
f) A
sólyom feláldozása
h) A
Dekameron üzenete
III. Boccaccio
jelentősége
Giovanni
Boccaccio (1313-1375) olasz író, költő. Gazdag kereskedő törvénytelen fia.
Hányatott élete során két városhoz kötődött. Nápoly és Firenze, a
feudális-udvari és a városi-polgári kultúra lett életműve két fontos ihlető
eleme, s ezek párosulnak elmélyült klasszikus műveltségével. Dantéval és
Petrarcával együtt alkotja azt a nagy triászt, amelyet a 14. századi itáliai
humanista irodalom a „firenzei hármas korona” címmel ruházott fel. Hatásuk az
egész európai civilizációra kiterjedt.
Boccaccio
fő műve a Dekameron.
Boccaccio egyik legfontosabb
irodalomtörténeti érdeme az új
műfaj, a novella megalkotása (mely a
latin „újdonság” szóból származik). A novella rövid, prózai mű, amelynek
szerkezete egyenes vonalú, csak a kiválasztott személyre vagy eseményre
szorítkozik. Fontos eleme a főhősről festett jellemkép és fordulat, amely a
cselekmény látszólagos logikáját megtöri, az eseményeket felgyorsítja, s
csattanóval végződik.
A
Dekameron novelláiban a legfontosabb elem a fordulatos külső cselekmény. Boccaccio célja a szórakoztatáson túl
egy új, e világi erkölcsi felfogás népszerűsítése igényes előadással.
A Dekameron jelentése: tíz nap.
Boccaccio ezt a száz novellát tartalmazó gyűjteményét 1348-1353-ig írta. Az
olasz novella szó „újdonságot”, különös történetet jelent. A Dekameron valóban
egy ilyen különös történetet mond el.
A Dekameron kerete pedig a következő:
1348-ban Firenzében pestisjárvány tombol, mely minden családi és közösségi
köteléket, törvényes rendet szétrombol. A járvány elől tíz fiatal, hét lány és
három fiú, akiknek családjuk elpusztult, közös megegyezéssel a firenzei
dombvidék egy kertes villájába vonulnak el, a Santa Mária-templomba, hogy
életüket megmentsék. Itt elhatározzák, hogy az áhítat, a pihenés, a ház körüli
tevékenység céljára fordított idő kivételével, mindennap mindegyikük egy-egy
történetet mond el, amelynek a témáját a mindennap megválasztott „királynő”
vagy „király” fogja kijelölni. Két hetet töltenek együtt, és öt-öt nap jut a
mesélésre: így hangzik el száz történet a tíz nap során. A novella címe tehát
ezt takarja.
A
Dekameronban a szerelmi-erotikus és az ironikus-szatirikus novellák uralkodnak.
Boccaccio jókedvű humorral mutatja be kora világát, sajátos erkölcseit. A
középkort már múltnak tekinti, s a felvilágosult reneszánsz ember mulatságosnak
tartja a kor szokásait. A humanista író világképének középpontjában a földi
élet minél örömtelibb, minél ésszerűbb kihasználása áll. Hiányzik a pokoltól
való félelem tudata, a bűnök más megítélés alá esnek, mint Danténál. A
novellákban a szerelem őszinte, a boldogság forrásává válik. A házasságtörés
sem bűn, ha az érdekházasságot szabadít fel. Nem tiszteli a kolostorok lakóit
sem, hiszen az emberi természet bennük is diadalmaskodik.
Több
nevetséges történet főhőse az együgyű városi figura. Legtöbb novella
városi-polgári környezetben játszódik: megjelennek a furfangos kereskedők, a
pórul járt jogászok, a beképzelt, pénzéhes orvosok, de ott vannak a szegény,
babonás parasztok is, akiket a ravasz Frater barát még mindig be tud csapni.
A Dekameron darabjai közül az egyik
leghíresebb az Ötödik nap Kilencedik novellája: A Sólyom feláldozása.
Ezen
a napon, Fiammetta „királysága”’ alatt olyan szerelmesekről beszélnek, „kik
kemény és siralmas megpróbáltatások után megnyerték boldogságukat”.
Kettős keretbe foglalja Boccaccio ezt a
novellát: maga a „Királynő” meséli el a történetet, de úgy, hogy ő is egy
„nagytekintetű férfiúra” hivatkozik, aki talán már nem is él, akitől hallotta a
történetet. A keretnek ezzel a megkettőzésével az író a valóság illúzióját
kívánja megteremteni, hangsúlyozni vele azt, hogy a történet igaz, de
ellenőrizhetetlen.
A novelláknak nincs címük, de az író a
címközleményben röviden összefoglalja az elbeszélés történetét. Az „igaz
történet” kivonata arra figyelmeztet, hogy nem maga a cselekmény a fontos,
hanem az, hogy megtudjuk, milyen ember és miképpen él a történet szereplője,
hogyan lehet boldog valaki, és ennek mi az ára.
Az elbeszélés cselekménye: Giovanna
erényes férjes asszony, aki hűséges feleség és szerető anya, s tudomást sem
vesz Federigo közeledéséről. Úgy él, ahogy kell. Federigo viszont mindent
elkövet Giovanna szerelméért, eközben eltékozolja vagyonát, s a sólymán kívül
semmije sem marad. Giovanna férje meghal, és gyermeke egy napon megismeri Federigot
és a sólymot, amit nagyon megszeret. Egy napon a halálos beteg gyerek arra kéri
anyját, hogy vigye el neki a sólymot. Giovanna ezért megy el Federigohoz, hogy
elkérje a sólymot. A cselekmény logikáját megtörő esemény az, hogy Federigo,
szíve asszonyának kellő fogadásához a solymot felnyársalja, hogy kitűnő ebéddel
kedveskedjék. Giovanna hiába kéri ajándékba fia számára a sólymot, Federigo
sírva mondja el: annyira megörült az asszony látogatásának, hogy a sólymot
feláldozta az ünnepi ebéd pecsenyéjének. Giovanna gyermeke – talán a
betegségéből kifolyólag vagy talán a sólyom utáni fájdalmában – meghal. Az
asszony testvérei csúfolódásai ellenére férjhez megy Federigohoz, mert inkább
akar férfit vagyon nélkül, mint vagyont férfi nélkül. Így Federigo is eléri célját:
nemcsak boldog, hanem gazdag is lesz.
A novella tanulsága az lehet, hogy a
kitartó, őszinte és önfeláldozó szerelem előtt lehullanak az akadályok, és az
érzelem megkapja jutalmát.
A
novellának jellegzetesen reneszánsz
vonása, hogy a mesélő királynő arra figyelmezteti a nőket: szerelmüket a
maguk jószántából adják jutalomként az arra érdemes férfiaknak, ne engedjék,
hogy a szerencse vezérelje őket.
Boccaccio
novelláiban elítéli a fösvénységet, a kapzsiságot, az öncélú gazdagságot,
szerinte a vagyonnak az életet kell szolgálnia. Sokra becsüli a friss
észjárást, a furfangos okosságot, a természetes ügyességet. Ezzel a
felfogásával a reneszánsz polgárság életszemléletét fejezi ki. A sors iróniája,
hogy e nagy műveltségű ember szegényen, anyagi gondok között élt. Barátja,
Petrarca 50 aranyat hagyott végrendeletében Boccacciora azzal a megkötéssel,
hogy bundát vegyen rajta. Nem sokkal élte túl barátját, Certaldóban halt meg
ősi házában 1375. december 21-én.
Forrás: Házi dolgozatok
könyve 1., 44-46. old. – A kezdetektől a
felvilágosodás irodalmáig – Szerkesztette: Maczák Edit – ITEM Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése