Gálfi Sándor (1810-1871): Elrepült a fecske – Székely népdal

 
Elrepült a fecske messze tartományba,
Együtt távozott a nyári nap meleggel,
Boldogabbul élni boldogabb hazába,
Vigabban csevegni vigabb emberekkel.
Az n jó kedvem is, pedig nem volt párja,
Elbujdosott véle hetedhét országra.

Elrepült a fecske, haj mert nem barátja
A hüs égalj neki, ha az ősz közelget;
Elhagyott a kedvem, pedig Isten látja
Lángoló szivemben a forró szerelmet;
De a lány, kit lelkem bálványként imádott,
Hütelen lett, zsenge szerelmem fitymálva.

Elrepült a fecske a meleg éghajlat
Bármelyik vidéken neki hü kedvesse,
Én is a szép lánykák közül nyernék olyat,
Ki az elhagyottat igy-amúgy szeresse.
De tiszta szerelmet hogy remélhet másba,
Kit a kéntelenség vetne már karjába.

Elrepült a fscske, de megjön tavaszkor,
Midőn a lég meghül mostani szállásán,
Hütelen babám is hübb lehet tán egykor’
Keblem másokénál rosszabbnak találván,
De azt, ki egy szivet egyszer megtud vetni;
Egy csapodárt hogyan tudnék én szeretni.

Boldog voltam egykor, az ég tiszta lángja
Az első szerelem boldogitott engem,
De hogy megcsalattam, a föld minden lánya
Nem varázsolhatja többé vissza kedvem
Egy szerelmem volt csak boldoggá tehetni
Ah csak egyszer lehet igazán szeretni!

Forrás: Kolozsvári Nagy Naptár 1867-dik évre. III-dik évfolyam. Kolozsvárt, 1867.