Harczra magyar! Szégyen a gyávákra!
Halljátok-é, mint szól a csatakürt?
A bosszu járjon át minden eret
És harczi zaj a véghetetlen ürt!
Ne mondja senki, hogy nincs több magyar!
Avvagy, hogy bennünk megfagyott a vér
Midőn hazánk – e sokat szenvedett,
Szülöttitől véráldozatot kér!
Harczra magyar számunk bár megfogyott,
Szivünk s erőnknek váltog nőni kell!
Nem honfi az, ki félni is tanult
És kardcsapásra karddal nem felel!
Jelszó: haza; szabadság; győzelem!
S vérezzünk el, ha győznünk nem lehet,
De ne hajoljon meg a büszketölgy,
A míg érez magában egy eret!
S legyen bár ellenünk olyan erős,
Milyen egykor az Olympus vala,
Legyőzzük azt és akkor feljövend
Édes hazánknak fényes csillaga.
(* E költeményt Petőfi Sándor állítólag a fehér-egyházi szerencsétlen kimenetelű csata előtt kevéssel írta, mely pár példányban még akkor lemásoltatott. – Az eredeti példány hollétét nem tudjuk, de egy másolatja a fehéregyházi ütközet után történt kezei közé jutott néha honvéd Szathmári Lászlónak, ki még az ötvenes évek egyikében m.-vásárhelyi látogatásom alkalmával adta át azt oly megjegyzéssel, „ha valaha megéred, hogy jobb szelek fújnak a Magyarhon láthatárán, add ki valamelyik lapban”. Eddig még semmit sem hallottunk Petőfinek ezen költeményéről, sem nyomtatásban, sem kéziratban nem láttuk, miért is: mivel kéziratunk nem eredeti, megvalljuk, némi szorongással adjuk közre, mint a nagy költő tollából kikerült, azonban másfelől tekintve a hangot, melyen írva van, a kidolgozást és irályt, alig támadhat kétség a költő azonossága felett. Máskülönben határozott ítéletet hozni e költemény felett nem akarunk, azt olvasóinkra bízzuk. S z e r k. )
Forrás: Kolozsvári Nagy Naptár 1869-dik évre közönséges évre, Kolozsvárt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése