Ott távol, keleten,
Hol szebb a föld, mint itt az ég,
S örök a nyár a szerelem:
Egy pálma élt, szép, ifju még;
Örült a föld, hogy rajt’ terem.
Szerette őt a nap, a hold:
- Az én anyám e pálma volt!
S anyám nem szereté:
Tűz volt a nap s a hold hideg…
Egy könnyü felhő szállt felé.
A pálma keble úgy libeg:
A vágy, a szomj úgy égeté.
S a felhő ah, reá hajolt:
- Az én apám e felhő volt!
Esső-gyöngy hullt alá:
A pálma édes kéj között
Szomju keblébe fogadá;
És érze üdvöt és gyönyört,
A mely az égből hulla rá.
- Aztán, egy lombot hajta még:
… Ez ifju lomb hajh, én valék!
- - A felhő hűtelen!
Hogyan, mikint: eltünt, kihalt;
S anyám gyászolta szüntelen.
- Felhő jött még: hozott vihart;
S villám találta őt sziven.
Csak én valék, ki siratám.
- Szegény anyám, szegény anyám!
Letépve kebliről,
Én elmaradva, élve még,
Mig más vihar repite föl.
- Árván, ekint kesergve rég:
Most érzem ah, szívem megöl.
- A törzs kihalt; - mi várna rám?
… Sorsunk mi egy, anyám, anyám!
(* E magában is egész, müvészien szerkesztett románc episodot képez Sász Gerőnek egy még sehol nem közölt értékes elbeszélésében, melynek cime „A szerelem tragédiája” – egy árva lány beszéli el édes anyja és saját történetét. Szerk.)
Forrás: Kolozsvári Nagy Naptár 1867-dik évre. III-dik évfolyam. Kolozsvárt, 1867.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése