I.
Dombon van a babám háza
A temető mellett.
Temetőben keresek én
Csendes nyugvó helyet.
Az a hűtlen nem hallgatott
Szerelmem szavára.
Meglássátok, könyje pereg
Koszorús fejfámra.
Irjátok fel a fejfámra:
„Élt tizennyolcz évet.
Keserüség, nehéz bánat
Volt neki az élet.
A szerelem vitte sírba,
Itt a pihenője.
Barna legény, csalfa legény
Volt a szeretője.
Ha kinézel ablakodon
Fáj a szíved tája.
Temetőből odalátszik
A sírom fejfája.
Hiába sirsz! Későn lesz már
Bármint hull a könnyed,
Nem lesz azzal én fölöttem
Egy göröngy se könnyebb.
II.
Kit gyászol a fecskemadár?
Olyan búsan mért csicsereg az ágon?
Engem gyászol, engem sirat
Nincs én nálam árvább e nagy világon.
Göndörhaju szép szeretőm
Hütelen lett. Elszerették én tőlem.
Sirass, sirass fecskemadár,
Isten tudja mi lesz most már belőlem.
Nagy a világ. Elbújdosom,
Hirt se hallasz csalfa babám felőlem.
Megöl engem a szerelem,
Ha meghalok fecske legyen belőlem.
Rozmaringos ablakodban
Tűrd meg babám szomorú kis fészkemet.
Hadd kérdezem reggel, este:
„Mért ölted meg a hűséges szívemet?”
III.
Szabad neked csapodárnak lenni,
Szabad neked más leányt ölelni.
Csak ne öleld, ne csókold előttem,
Mert ha látom, kicsordul a könyem.
Szabad nekem te utánad sírni,
Könytől ázott leveleket írni.
Sirva várni a te visszatérted,
Szabad nekem meghalni is érted.
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendárium. IX. évf. 1909.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése