I.
Bájos nyári napok
Nincsenek régóta,
Mintha nyár helyett is
Egyre csak tél vóna.
A nap egyre bujkál,
Arczát alig látjuk;
A nyári utakat
Dideregve járjuk.
A telet, hideget
Gyülölöm, utálom
S mégis itt kell élnem,
Fagyok utját járnom.
Ott lenn, délvidéken
Fénylik, izzik minden,
Ott lenn, délvidéken
Tél, fagy soha sincsen.
S nekem kell maradnom
Országába télnek,
Itt kell élnem, ahol
Örök télbe’ élnek.
Egy hasznom lesz mégis:
Könnyebb lesz meghalni,
Az örökös telet
Könnyü idehagyni.
II.
Lesz nyár majd akkor, hogyha már
Hiába jön el nékem –
Ha roncs leszek, öreg, beteg,
Ha vizzé vál a vérem.
Akkor lesz nyár, napfény, virág,
Ha már haldoklik testem –
Ha többé már fel nem vidul
Száz nyártól se a lelkem.
III.
Fénytelen, fáradt szemekkel
Nézek ifju, szép szemekbe,
S mintha minden ragyogó szem
Rám nevetne, kinevetve.
„Öregedő, kopott legény
Minek nézel mi belénk te
Ne várjon az nyári napra,
Kinek utja visz a télbe.
Öregedő, vén poéta
Jobb lesz, hogyha minket nem látsz.
Jobb lesz, hogyha futsz előlünk
S alamizsna csókra nem vársz…”
IV.
Egyedül ülök a padunkon,
Hol együtt ültünk egy szép nyáron
Te veled édes napvilágom
A park elrejtett fenyvesében.
Az árnyékot kerestük akkor,
Mert mindenütt ragyogás, fény volt
Izzón ragyogott ránk az égbolt
S a boldogságtól izzott lelkünk.
Egyedül, busan üldögélek
Hideg határán ősznek, télnek
Ide kergettek az emlékek,
Hogy még jobban reszkessek, fázzam.
Bármerre járhatsz, ott ne járj csak,
Hol valakivel boldog voltál,
Ahol valakit megcsókoltál
Nyári helyen, ne járj nyár nélkül…
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendárium. X. évf. 1910.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése