Egy fehér álom futott előttem
És én követtem vérem ejtve;
Úttalan útak tüskés bozótján,
Végtelen puszták izzó homokján,
Mindent felejtve!
És most tünődve látom:
Oszlik az álom…
Mint ezüstös felhő
Hazug selyemje…
Kietlen, fakó, borús a távol,
S érzem, hogy száll egy szürke fátyol
A nagy végtelenbe
Révedt szememre…!
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendárium. IX. évf. 1909.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése