Közelget a vonatunk Debreczenhez,
S tudj’ az Isten, mi ütött a szivemhez,
Mélyen mosolygó emlékek rajoznak,
Dalok ébrednek, rózsák nyiladoznak!
S míg iratos szellők szállnak elébem,
Tán a Nagyerdő üdvözlete-képpen:
Átálmodom ujra egy mese végit…
Mintha valaki most is várna még itt!
S mintha vagy husz esztendőt visszamennék:
Bübájosan ragyog rám ezer emlék,
Az ég kéklőbb, a mező szinesebb lesz…
Közelget a vonatunk Debreczenhez!
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendárium. X. évf. 1910.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése