I.
Éjszaka már az életem.
Nincs benne hit, szeretet, reménység…
A szivemet, a lelkemet
Beboritja csillagtalan sötétség.
Éjszakámnak nem lesz soha
Napsugaras, rózsapiros hajnala.
Hervadásról, elmulásról,
zeng ajakam felzokogó bus dala.
Valamikor – nem is régen
Tele volt az utam hintve virággal.
Dalos ajkam együtt dalolt
A csicsergő, párját hivó madárral.
de elrepült mindörökre
Ifjuságom csillogó szép tavasza,
Azt siratja, azt kesergi
Fájó lelkem könyfakasztó panasza.
II.
Nem kérek már csókot tőled.
Más asszonya lett belőled.
Ha az utad felém vezet,
Csak forditsd el a fejedet,
Hogy ne lásd a könnyeimet.
Meguntad a szegénységet.
Gazdag legény kellett néked.
Eladtad te pénzért magad.
Van ezüstöd, van aranyad,
Koldus… csak a szived marad.
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendárium. XI. évf. 1911.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése