Tar Benedek (XVI. sz. közepe) Házasságrul való dícsíret

Bölcsnek ő mondási nekünk azt jelentik

Hogy minden kazdagság atyátul hagyaték,

De az jó házastárs istentől adaték

És minden iletök nekik megáldaték.

Ez világnak semmi ő nagy kazdagsága,

Kinek házánál nincs jámbor házastársa;

Nincsen nyúgodalma és nagy nyájassága,

Nincs baráti között semmi vígassága.

Nagy dícsíretet vall ki azt megnyerheti,

Jelesben istentől hitből ha kérendi,

Jámborok tanácsát hogyha követendi,

Idvösséges leszen nyilván ő íleti.

Ember, házastársot ha keressz magadnak,

Kérlek reá gondolj, alitson urának;

Ne örülj házának se kazdagságának,

Mert ő végre téged állyét szamarának.

Dícsíretes leszen, ki hasonlót vészen,

Csak jámbor nemzetből, bátor szegén légyen,

És véle jámborul egyességben íljen,

Kazdagsága néki nagy bűséggel lészen.

Ím jól látjuk mostan kedves az kazdagság.

Jelesben tenálad oh bolond ifjúság,

Mert semminek tetszék fogyatkozott aggság,

Az aggot elveszed, hogy lehess uraság.

Csuda szép íletek egyes madaraknak

És vadon erdőben járó szép vadaknak,

Kiki mind hasonlót keres ő magának,

Publikán nem vészi baglyot ő társának.

Tudjátok, úgy illik ifjú aggal öszve

Mint az íkes sólyom az bagoly fiszkébe,

És íletek akkor leszen egyességben,

Mikor íl báránnyal farkas békességben.

Vigyétek esztökbe ifjak magatokat,

És úgy tanítsátok házas társotokat,

Gyakran üsse nékik sompálca hátokat,

Hogy ők ne jargalják csak az piacokat.

Sietnek öltözni, piacra ha mennek,

Alá-fel ólálnak, ifjakat szemlélnek,

Szöm-hunyorgatással tűlök jegyet vesznek,

Kiből örök szégyent magoknak ők lelnek.

Ti reátok ifjak én semmit nem szólok,

Mert regulátokban tudjátok én vagyok,

Minden álnokságnak kútfeje ti vagytok,

Azon okoskodtok ahol mit kaphattok.

Ha reggel felkeltök íkessen öltöztök,

Szép öltözetekben igen dicsekedtek,

Gyakran ti egymásközt lakodalmat tesztek,

Nagy bűvön költötök, de semmit nem leltek.

Abbul igen fíltlek, hogy ti megcsalattok,

Mert nyájasságtokban tü hátra sem hagytok,

Ihagtok-vihagtok piacra ha mentek,

Az gonosz ifjaknak bűnre okot adtok.

Az kövér lúd ha felkél ő súgár szárnyára,

Ím az éh keselyő mely igen forogja,

És ha hamarsággal földre lerúghatja,

Fényes tollaitul ott űtet megfosztja.

Regulátok, menyek, ti meghallgassátok, -

Uratoknak nevét úgy oltalmazzátok,

Hogy az éh keselyő ne szálljon reátok,

Gyakran kezetekben forogjon rokkátok.

Azt jól látjuk mostan, nincsen tisztességek

Az jámbor fírjeknek, nincsen böcsületek,

Mert az új menyeknek nincsen fejedelmek;

Igyen majdan Simon bíró lesz bennek.

Rövid példa nekünk értelemre legyen,

Az ének-szerzőnek bocsánatja legyen,

Mert jámbor személynek tisztességet teszen,

Kinek nehéz leszen, hiszem róla teszen.

Ez éneket szerzék az Mező-Szegedön

Szent Mihály havának legelső hetiben,

Ezerötszáznegyven és egy esztendőben,

Azki ezt szerzette, versben nevét tötte.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.